2003. évi XXVI. törvény
az Országos Területrendezési Tervről
I. Fejezet
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A törvény célja
1. § E törvény célja, hogy meghatározza az ország egyes térségei területfelhasználásának feltételeit, a műszaki-infrastrukturális hálózatok összehangolt térbeli rendjét, tekintettel a fenntartható fejlődésre, valamint a területi, táji, természeti, ökológiai és kulturális adottságok, értékek megőrzésére, illetve erőforrások védelmére.
Fogalommeghatározások
2. § E törvény alkalmazásában:
1. ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelyben az állam kizárólagos tulajdonát képező, kutatással lehatárolt, de bányatelekkel le nem fedett, nyilvántartott ásványi nyersanyagvagyon (szénhidrogének, fémek, lignit és barnakőszén, ásványbányászati és építőipari nyersanyagok) területek találhatók,
2. együtt tervezhető térség: országos területrendezési tervben megállapított és kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe a Budapesti Agglomeráció kivételével az agglomerációk, a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet kivételével az agglomerálódó térségek, valamint a nagyvárosi település-együttesek tartoznak,
3. építmények által igénybe vett térség: az országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe a műszaki infrastruktúra, valamint a nem települési területekhez és települési funkciókhoz kapcsolódó egyedi építmények területe és szükséges védőterületük tartoznak,
4. erdőtelepítésre alkalmas terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe azok a többnyire gyenge termőképességű mezőgazdasági területek tartoznak, amelyeknél gazdasági, vidékfejlesztési vagy környezetvédelmi szempontok indokolják az erdők létesítését és azt természetvédelmi vagy termőhelyi okok nem zárják ki,
5. erdőgazdálkodási térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított területfelhasználási kategória, amelyben olyan meglévő erdőterületek, valamint erdőtelepítésre alkalmas területek találhatók, amelyek erdőgazdálkodásra való alkalmassága termőhelyi viszonyaik alapján kedvező és az erdőtelepítés környezetvédelmi szempontból is szükséges vagy indokolt,
6. erőmű: egy telephelyen lévő 50 MW és annál nagyobb energiaátalakító építmény,
7. földtani veszélyforrás területe: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a lejtős tömegmozgásokkal, egyéb kedvezőtlen mérnökgeológiai adottságokkal és építésföldtani kockázatokkal jellemezhető, valamint a magas természetes háttérsugárzással, az emberi tevékenység hatására jelentkező vagy felerősödő kedvezőtlen földtani folyamatokkal és a vízjárással összefüggő földtani veszélyek által érintett területek tartoznak,
8. hagyományosan vidéki települési térség: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe - ide nem értve a városokat - a 15 fő/ha-nál nem nagyobb belterületi laksűrűségű települések települési területei tartoznak,
9. honvédelmi terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amely a Magyar Honvédség alapfeladatai rendeltetésszerű, szakszerű és jogszerű ellátásához szükséges objektumok elhelyezésére, illetve tevékenységek végzésére szolgál,
10. kiegyenlítő intézkedés: a magterület és az ökológiai folyosó állapotára, egységességére, az élőhelyek közötti ökológiai kapcsolatokra negatív hatást gyakorló tevékenység esetén a várható kedvezőtlen hatással arányos, az adott magterületen, ökológiai folyosó területén vagy más természeti területen elvégzendő helyreállítási vagy fejlesztési feladat,
11. kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelyben Magyarország védelmi képességeit alapvetően meghatározó, vagy a NATO-tagságból eredő, valamint a nemzetközi szerződéseiben vállalt kötelességei teljesítésére hivatott objektumok elhelyezésére szolgáló területek találhatók,
12. a kiemelt térség és a megye szerkezeti terve: a térségi területfelhasználás rendszerét, a települések térbeli rendjét, az országos és térségi műszaki infrastruktúra-hálózatok és építmények helyét, valamint ezek összefüggéseit a kiemelt térség és a megye területrendezési tervében meghatározó terv,
13. kiváló termőhelyi adottságú erdőterület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe az őshonos fafajokból álló erdőtársulások fenntartására leginkább alkalmas és az erdő hármas funkcióját - környezetvédelmi, gazdasági, társadalmi - egymással összhangban a legmagasabb szinten biztosítani képes erdőterületek tartoznak,
14. kiváló termőhelyi adottságú szántóterület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe az agroökológiai adottságai alapján kimagasló agrárpotenciállal rendelkező, ugyanakkor környezeti szempontból a legkevésbé érzékeny, ezért mezőgazdasági árutermelésre legalkalmasabb szántóterületek tartoznak,
15. kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület: országos területrendezési tervben megállapított övezet, amelyben a világörökség és világörökség-várományos területek, valamint a történeti települési területek találhatók,
16. magterület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe olyan természetes vagy természetközeli élőhelyek tartoznak, amelyek az adott területre jellemző természetes élővilág fennmaradását és életkörülményeit hosszú távon biztosítani képesek és számos védett vagy közösségi jelentőségű fajnak adnak otthont,
17. mezőgazdasági térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelyben elsősorban mezőgazdasági művelés alatt álló területek találhatók,
18. az ország szerkezeti terve: az országos területfelhasználás rendszerét, a települések térbeli rendjét, az országos műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények térbeli rendjét, valamint ezek összefüggéseit az ország területrendezési tervében meghatározó terv,
19. országos jelentőségű tájképvédelmi terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe a természeti vagy kulturális örökség adottságai alapján akilátás-rálátás szempontjából védendő tájképpel, illetve tájképi elemmel rendelkező területek, valamint a védett történeti tájjá nyilvánított területek tartoznak,
20. országos komplex tájrehabilitációt igénylő terület: országos területrendezési tervben megállapított, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott övezet, amelybe a felhagyott ipari termelés és az azt kiszolgáló bányászat együttes jelenléte következményeképp kialakult, maradandóan megváltozott és károsodott összefüggő területek tartoznak,
21. országos ökológiai hálózat: országos területrendezési tervben megállapított övezet, amelybe az országos jelentőségű természetes, illetve természetközeli területek és az azok között kapcsolatot teremtő ökológiai folyosók egységes, összefüggő rendszere tartozik, és amelynek részei a magterületek, az ökológiai folyosók és a pufferterületek,
22. ökológiai folyosó: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe olyan területek (többnyire lineáris kiterjedésű, folytonos vagy megszakított élőhelyek, élőhelysávok, élőhelymozaikok, élőhelytöredékek, élőhelyláncolatok) tartoznak, amelyek döntő részben természetes eredetűek és amelyek alkalmasak az ökológiai hálózathoz tartozó egyéb élőhelyek (magterületek, pufferterületek) közötti biológiai kapcsolatok biztosítására,
23. pufferterület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe olyan rendeltetésű területek tartoznak, melyek megakadályozzák vagy mérséklik azoknak a tevékenységeknek a negatív hatását, amelyek a magterületek, illetve az ökológiai folyosók állapotát kedvezőtlenül befolyásolhatják vagy rendeltetésükkel ellentétesek,
24. rendszeresen belvízjárta terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a sík vidéki sík vagy enyhe lejtésviszonyokkal rendelkező területek azon mélyebb, lefolyástalan részei tartoznak, ahol a helyi csapadék egy része átmeneti vízfelesleg formájában, nagyobb mennyiségben és gyakorisággal összegyűlik,
25. széleróziónak kitett terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelyben a szélerózió káros hatásával szemben kevésbé ellenálló fizikai talajféleségekkel (különösen a homok, homokos vályog, tőzeg, kotu) jellemezhető területek találhatók,
25a. szén-dioxid-szállítóvezeték: a szén-dioxidnak a tárolóhelyre történő eljuttatását lehetővé tevő csővezeték, beleértve a kapcsolódó nyomásfokozó állomásokat is,
26. távvezeték felhasítási pontja: egy meglévő átviteli hálózati távvezeték azon pontja, ahová egy új átviteli hálózati távvezetékszakasz olyan módon kapcsolódik, hogy a meglévő távvezetéki kapcsolatot megbontja és annak két eredeti végpontja között a közvetlen villamos kapcsolat megváltozik,
27. települési terület: a település belterülete, valamint a beépítésre szánt területek összessége,
28. települési térség: országos területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe a települési területek közül a település belterülete, valamint az ahhoz csatlakozó beépítésre szánt területek tartoznak,
29. településkép-védelmi terület: a településrendezés eszközeiben megállapított olyan terület, melynek szerkezete, karaktere, utcaképe, sziluettje (külső településképe), illetve a táji környezettel való látványbeli kapcsolata (kilátás, rálátás) megőrzésre, védelemre érdemes érték,
30. térség: a területrendezés szempontjából megkülönböztetett területi egység, amelyre vonatkozóan a területrendezési terv előírásokat határoz meg,
31. térségi övezet: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott, sajátos jellemzőkkel rendelkező - a térségi területfelhasználási kategóriáktól függetlenül lehatárolt - területi egység, amelyben az e törvényben, illetve külön jogszabályokban meghatározott előírásokat kell alkalmazni,
32. térségi hulladéklerakó hely: a vegyes összetételű, nem veszélyes hulladék lerakására szolgáló hulladéklerakó és a kiszolgáló építményeinek összessége,
33. térségi jelentőségű tájképvédelmi terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelyben a természeti vagy kulturális örökség adottságai alapján akilátás-rálátás szempontjából védendő tájképpel, illetve tájképi elemmel rendelkező területek, valamint a védett történeti tájjá nyilvánított területek találhatók,
34. térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a nagyobb területi kiterjedésű vagy kisebb területű, de sűrűn előforduló, esetenként több települést érintő, a felhagyott hagyományos ipari termelés és bányászat okozta tájsebek, az anyagnyerő helyek, illetve a hulladéklerakók területei tartoznak,
35. térségi területfelhasználási kategória: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben alkalmazott, a térségben jellemző területfelhasználásnak megfelelően lehatárolt területi egység,
36. történeti települési terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a védendő területegységek - különösen a történeti településközpontok, a történeti kertek, a jelentős régészeti lelőhelyek, az országos és helyi védelem alatt álló területek, valamint ezek környezete, védőövezetei - tartoznak,
37. városias települési térség: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe a városok települési területe, továbbá azok a települési területek tartoznak, ahol a belterületi laksűrűség 15 fő/ha fölötti,
38. vegyes területfelhasználású térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe mozaikos szerkezetű erdőgazdálkodási, mezőgazdasági és települési térségek tartoznak,
39. világörökség és világörökség-várományos terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelybe a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló 1972. évi UNESCO Egyezmény szerinti Világörökségi Listára felvett területek, valamint a világörökségi helyszínek szakmai feltételeinek megfelelő azon területek tartoznak, amelyeket Magyarország, mint részes állam nevében jogszabály által felhatalmazott testület kiválasztott arra, hogy a Világörökségi Listára jelöltek legyenek,
40. vízeróziónak kitett terület: kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben megállapított övezet, amelyben az 5%-nál nagyobb lejtésű és a vízerózió káros hatásával szemben kevésbé ellenálló talajtulajdonságokkal jellemezhető területek találhatók,
41. vízgazdálkodási térség: országos, kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben megállapított területfelhasználási kategória, amelybe egyes folyóvizek, egyes állóvizek, egyes vízfolyások és egyes csatornák medre és parti sávja tartozik.
II. Fejezet
AZ ORSZÁGOS TERÜLETRENDEZÉSI TERV
3. § Az Országos Területrendezési Terv az ország szerkezeti tervét, valamint az országos térségi övezeteket és az ezekre vonatkozó szabályokat foglalja magában.
4. § (1) Az ország településein, az egyes térségekben a területfelhasználásra és az építésre vonatkozó szabályokat e törvény rendelkezéseivel összhangban kell kialakítani.
(2) Az ország szerkezeti tervét a törvény M=1:500 000 méretarányú 2. számú melléklete , az országos övezetek határait a törvény M=1:500 000 méretarányú 3. számú melléklete tartalmazza, az alábbiak szerint:
a) 3/1. számú melléklet az országos ökológiai hálózat övezetéről,
b) 3/2. számú melléklet a kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezetéről,
c) 3/3. számú melléklet a kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezetéről,
d) 3/4. számú melléklet az országos komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezetéről,
e) 3/5. számú melléklet az országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezetéről,
f) 3/6. számú melléklet a kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület övezetéről,
g) 3/7. számú melléklet a kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület övezetéről,
h) 3/8. számú melléklet a felszíni vizek vízminőségvédelmi vízgyűjtő területének övezetéről,
i) 3/9. számú melléklet az ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezetéről,
j) 3/10. számú melléklet az együtt tervezhető térségek övezetéről,
k) 3/911. számú melléklet a kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezetéről.
(3) Az országos területfelhasználási kategóriák területén kiemelt térségi, illetve megyei területfelhasználási kategóriákat, a kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriák területén az országos településrendezési és építési követelményekről szóló külön jogszabályban meghatározott települési területfelhasználási egységeket lehet kijelölni.
(4)
(5) Adott térségre vonatkozóan az országos, kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákra vonatkozó szabályok, illetőleg a térségi övezeti szabályok közül az 1. § szerinti adottságok és értékek megőrzése szempontjából szigorúbb előírásokat kell alkalmazni.
III. Fejezet
AZ ORSZÁG SZERKEZETI TERVÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Térségi területfelhasználási kategóriák
5. § (1) Országos területfelhasználási kategóriák a következő,
a) legalább 1000 ha területű térségek:
aa) erdőgazdálkodási térség,
ab) mezőgazdasági térség,
ac) vegyes területfelhasználású térség,
ad) települési térség,
b) területi korlát nélkül ábrázolt térségek:
ba) vízgazdálkodási térség,
bb) építmények által igénybe vett térség,
bc) települési térség.
(2) Kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriák a következő,
a) legalább 50 ha területű térségek:
aa) erdőgazdálkodási térség,
ab) mezőgazdasági térség,
ac) vegyes területfelhasználású térség,
b) legalább 10 ha területű térségek:
ba) városias települési térség,
bb) hagyományosan vidéki települési térség,
c) területi korlát nélkül ábrázolt térségek:
ca) vízgazdálkodási térség,
cb) építmények által igénybe vett térség.
(3) A kiemelt térségek területrendezési terve a (2) bekezdésben megjelöltektől eltérő, egyedileg meghatározott területfelhasználási kategóriákat is kijelölhet a térség elsődleges funkciójának, illetve a kiemelés okának megfelelően, valamint a kiemelt térségek terve a térségi területfelhasználási kategóriákra a törvénytől eltérő előírást is megállapíthat.
A térségi területfelhasználási kategóriákra vonatkozó szabályok
6. § (1) Az országos területfelhasználási kategóriákon belül a kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriák kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni:
a) az erdőgazdálkodási térséget legalább 75%-ban erdőgazdálkodási térség kategóriába kell sorolni, a fennmaradó részén - a városi ranggal rendelkező települések kivételével - városias települési térség nem jelölhető ki;
b) a mezőgazdasági térséget legalább 75%-ban mezőgazdasági térség kategóriába kell sorolni, a fennmaradó részén - a városi ranggal rendelkező települések kivételével - városias települési térség nem jelölhető ki;
c) a vegyes területfelhasználású térséget legalább 75%-ban mezőgazdasági, erdőgazdálkodási vagy vegyes területfelhasználású térség kategóriába kell sorolni, a fennmaradó részén - a városi ranggal rendelkező települések kivételével - városias települési térség nem jelölhető ki;
d) a települési térséget legalább 75%-ban városias és hagyományosan vidéki települési térség kategóriába kell sorolni;
e) a vízgazdálkodási térséget legalább 90%-ban vízgazdálkodási térség kategóriába kell sorolni, a fennmaradó részen városias települési térség nem jelölhető ki;
f) az építmények által igénybe vett térség más térségi területfelhasználási kategóriába nem sorolható.
(2) A kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategóriákon belül a települési területfelhasználási egységek kijelölése során a következő szabályokat kell alkalmazni:
a) az erdőgazdálkodási térséget legalább 85%-ban erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni;
b) a mezőgazdasági térséget legalább 85%-ban mezőgazdasági terület területfelhasználási egységbe kell sorolni, a térségben nagyvárosias lakóterület és vegyes terület területfelhasználási egység nem jelölhető ki;
c) a vegyes területfelhasználású térséget legalább 85%-ban mezőgazdasági terület vagy erdőterület területfelhasználási egységbe kell sorolni, a térségben nagyvárosias lakóterület kivételével lakóterület kijelölhető;
d) a városias települési térség bármely települési területfelhasználási egységbe sorolható;
e) a hagyományosan vidéki települési térség a nagyvárosias lakóterület kivételével bármelyik területfelhasználási egységbe sorolható,
f) a vízgazdálkodási térséget legalább 90%-ban vízgazdálkodási terület területfelhasználási egységbe kell sorolni, a fennmaradó részen beépítésre szánt terület nem jelölhető ki;
g) az építmények által igénybe vett térséget az adott építmény jellege szerinti települési területfelhasználási egységbe kell sorolni.
A területfelhasználásra vonatkozó általános szabályok
7. § (1) Az erdőgazdálkodási térség Országos Erdőállomány Adattár szerint erdőterületnek minősülő területét a településszerkezeti terv legalább 95%-ban csak erdőterület területfelhasználási egységbe sorolhatja.
(2) A közlekedési, az elektronikus hírközlési, továbbá az energetikai vonalas infrastruktúra-hálózatok erdőterületen áthaladó szakaszai mellett csak a forgalom lebonyolítását és biztonságát, az elektronikus hírközlés működését, illetve a villamos energia és más energiahordozók továbbítását közvetlenül szolgáló építmények helyezhetők el.
8. § (1) Borvidéki település szőlő termőhelyi katasztere I II. osztályú területeihez tartozó földrészlet beépítésre szánt területté nem minősíthető.
(2) Az Országos Gyümölcs Termőhely Kataszter I. és II. osztályú területeihez tartozó földrészlet beépítésére szánt területté nem minősíthető.
Az országos műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények elhelyezésére vonatkozó szabályok
9. § (1) Az országos jelentőségű közlekedési infrastruktúra-hálózatok térbeli rendjét és az országos jelentőségű építmények elhelyezkedését a 2. számú melléklet, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések felsorolását pedig az 1/1-7. számú mellékletek tartalmazzák.
(2) Az erőművek elhelyezkedését a 2. számú melléklet, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések felsorolását pedig az 1/8. számú melléklet tartalmazza.
(3) A villamosenergia-átviteli hálózat távvezetékeit, továbbá a nemzetközi és hazai szénhidrogén szállítóvezetékek térbeli rendjét a 2. számú melléklet, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések felsorolását pedig az 1/9-10. számú mellékletek tartalmazzák.
(4) A vízgazdálkodási építmények térbeli rendjét a 2. számú melléklet, az országos jelentőségű meglévő szükségtározók, megvalósuló árvízi tározók és új vízi építmények felsorolását az 1/11. számú melléklet tartalmazza. Az állam kizárólagos tulajdonában lévő vizeket és vízi építményeket a vízgazdálkodásról szóló törvény rögzíti.
(5) Az országos műszaki infrastruktúra-hálózatok nyomvonalait és az egyedi építmények helyét a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben, valamint az érintett települések településszerkezeti tervében kell meghatározni.
(6) A magterület, ökológiai folyosó területén áthaladó közlekedési, elektronikus hírközlési, villamos energia és más energiahordozók vonalas infrastruktúra-hálózatainak engedélyezési eljárásaiban - a magterületet vagy az ökológiai folyosó területét érő legkisebb mértékű környezetterhelés és környezet-igénybevétel előidézése érdekében -, a természetvédelmi hatóság a környezethasználatot feltételhez kötheti, valamint kiegyenlítő intézkedést írhat elő.
9/A. § A kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben szereplő országos vasúti mellékvonalak területét a településszerkezeti tervben beépítésre nem szánt közlekedési terület területfelhasználási egységbe kell sorolni.
9/B. § (1) Az országos, a kiemelt térségi vagy megyei területrendezési tervben nem szereplő, de más rendelkezéseinek megfelelő, az energiaellátás biztonságának biztosításához szükséges atomerőműnek nem minősülő erőmű, villamosenergia-átviteli hálózat távvezeték elemei, továbbá nemzetközi és hazai szénhidrogén- és széndioxid szállítóvezetékek elemének minősülő műszaki infrastruktúra-hálózat elemei és egyéb építmény, valamint a közlekedési infrastruktúra-hálózat elemei közül a gyorsforgalmi utak és főutak területi elhelyezésére az állami főépítész térségi területfelhasználási engedélyt ad ki.
(2) Az állami főépítész (1) bekezdés szerinti eljárására a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy
a) az állami főépítész döntése ellen fellebbezésnek nincs helye,
b) a térségi területfelhasználási engedélykérelmet két hónapon belül el kell bírálni,
c) a térségi területfelhasználási engedélykérelem tárgyában hozott határozat ellen keresetet a bíróság soron kívül bírálja el a polgári perrendtartásról szóló törvény közigazgatási perekre vonatkozó rendelkezései szerinti eljárásban.
10. § (1) Az 1/4-7. és 1/11. számú mellékletekben szereplő országos műszaki infrastruktúra-hálózatok elemeit és az egyedi építményeket az ott felsorolt, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések közigazgatási területét érintve, az országos szerkezeti terv figyelembevételével, az engedélyezési eljárás során felmerülő ágazati szempontok és követelmények miatt szükséges korrekciókkal kell megvalósítani.
(2) Az 1/1-3. számú mellékletekben szereplő országos műszaki infrastruktúra-hálózatok elemeit és az egyedi építményeket az ott felsorolt, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések közigazgatási területét - térség esetén a megjelölt település közigazgatási területét vagy annak 10 km-es körzetét - érintve, az országos szerkezeti terv figyelembevételével, az engedélyezési eljárás során felmerülő ágazati szempontok és követelmények miatt szükséges korrekciókkal kell megvalósítani.
(3) Az 1/8-10. számú mellékletekben szereplő országos műszaki infrastruktúra-hálózatok elemeit és az egyedi építményeket az ott felsorolt, a térbeli rend szempontjából meghatározó települések közigazgatási területét - térség esetén a megjelölt település közigazgatási területét vagy annak 25 km-es körzetét - érintve, az országos szerkezeti terv figyelembevételével, az engedélyezési eljárás során felmerülő ágazati szempontok és követelmények miatt szükséges korrekciókkal kell megvalósítani.
(4) Az árvízi tározók helyét a kiemelt térségi és a megyei területrendezési tervekben, valamint a települések településszerkezeti tervében, helyi építési szabályzatában és szabályozási tervében figyelembe kell venni.
11. § (1) A bányatelek megállapítás akkor engedélyezhető, ha összhangban van az érintett település településrendezési tervével és helyi építési szabályzatával.
(2) A bányászati tevékenység következtében megváltozott külszíni területen - a külön jogszabályokban meghatározottakon kívül - tájrendezés csak a bányatelek megállapításakor elkészülő tervek alapján, a település helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének megfelelően történhet.
IV. Fejezet
TÉRSÉGI ÖVEZETI SZABÁLYOK
Térségi övezetek
12. § (1) Országos övezetek:
a) országos ökológiai hálózat,
b) kiváló termőhelyi adottságú szántóterület,
c) kiváló termőhelyi adottságú erdőterület,
d) országos komplex tájrehabilitációt igénylő terület,
e) országos jelentőségű tájképvédelmi terület,
f) kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület,
g) kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület,
h) felszíni vizek vízminőség-védelmi vízgyűjtő területe,
i) ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület,
j) együtt tervezhető térségek,
k) kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület.
(2) Kiemelt térségi és megyei övezetek:
a) magterület,
b) ökológiai folyosó,
c) pufferterület,
d) erdőtelepítésre alkalmas terület,
e) térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület,
f) térségi jelentőségű tájképvédelmi terület,
g) térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület,
h) világörökség és világörökség-várományos terület,
i) történeti települési terület,
j) rendszeresen belvízjárta terület,
k) nagyvízi meder,
l) földtani veszélyforrás területe,
m) vízeróziónak kitett terület,
n) széleróziónak kitett terület,
o) honvédelmi terület.
(3) Az (1)-(2) bekezdésben felsorolt országos övezeteket, továbbá kiemelt térségi és megyei övezeteket területi érintettség esetén a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervben alkalmazni kell.
(4) A kiemelt térségek területrendezési terve a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérő, egyedileg meghatározott övezeteket is kijelölhet a térség elsődleges funkciójával, illetve a kiemelés okával összhangban.
(5) A térségi övezetek egymáshoz való viszonyát és kapcsolatrendszerét az 1/12. számú melléklet tartalmazza. A kiemelt térségi és megyei övezetek területén a rá vonatkozó országos övezetek előírásait is alkalmazni kell.
(6) Ahol a törvény külön övezeti előírásokat nem tartalmaz, ott a vonatkozó ágazati szabályokat kell alkalmazni. Ahol a törvény övezeti előírásokat tartalmaz, ott azokat a vonatkozó ágazati jogszabályokkal együtt kell alkalmazni.
V. Fejezet
AZ ORSZÁGOS ÖVEZETEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Országos ökológiai hálózat övezete
13. § (1) Az országos ökológiai hálózat övezetben csak olyan kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategória, illetve olyan övezet jelölhető ki, amely az ökológiai hálózat természetes és természetközeli élőhelyeit és azok kapcsolatait nem veszélyezteti.
(2) Az övezetben bányászati tevékenységet folytatni a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó előírások alkalmazásával lehet.
(3) Az országos ökológiai hálózat övezetét a kiemelt térségi és a megyei területrendezési tervekben magterület, ökológiai folyosó, valamint pufferterület övezetbe kell sorolni.
Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezete
13/A. § Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület övezetében beépítésre szánt terület csak kivételesen, egyéb lehetőség hiányában területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki.
Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete
13/B. § (1) Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezetében beépítésre szánt terület csak kivételesen, egyéb lehetőség hiányában területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki.
(2) Az övezetben külszíni bányatelek megállapítása, illetve bányászati tevékenység engedélyezése a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehetséges.
Országos komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezete
14. § Az országos komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezetben a területek újrahasznosítási célját a kiemelt térség és a megye területrendezési tervében, a települések helyi tájrendezési szabályainak vagy a helyi településrendezési eszközök figyelembevételével kell meghatározni.
Országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezete
14/A. § (1) Az országos jelentőségű tájképvédelmi terület övezetben csak olyan kiemelt térségi és megyei területfelhasználási kategória jelölhető ki, amely a kijelölés alapjául szolgáló tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti.
(2) Az övezetbe tartozó település településszerkezeti tervében csak olyan területfelhasználási egység jelölhető ki, továbbá helyi építési szabályzatában és szabályozási tervében csak olyan építési övezet és övezet hozható létre, amely akijelölés alapjául szolgáló tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti.
(3) Az építési övezetre vagy övezetre vonatkozóan meg kell határozni az ott elhelyezett építmények tájba illesztésére vonatkozó szabályokat, ennek ellenőrzéséhez a tájképet jelentősen megváltoztató építmények terveihez külön jogszabályban meghatározott látványtervet is kell készíteni.
(4) Az övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni.
(5) Az övezetben közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.
Kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület övezete
14/B. § A kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület övezetét a kiemelt térségi és a megyei területrendezési tervekben a világörökség és világörökség-várományos terület vagy a történeti települési terület övezetbe kell sorolni, továbbá az érintett települések közigazgatási területének megjelölésével kell meghatározni.
A fenti térségi övezetek tényleges kiterjedésének megfelelő határát a településrendezési tervben kell meghatározni.
Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület övezete
15. § A kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi terület övezetében bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni.
Felszíni vizek vízminőség-védelmi vízgyűjtő területének övezete
16. § Felszíni vizek szennyezésre érzékeny vízgyűjtő területén keletkező, illetve a vízgyűjtőn kívül keletkezett szennyvizek vízgyűjtő területre történő be- vagy kivezetéséről a kiemelt térség és a megye területrendezési tervében rendelkezni kell.
Ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezete
16/A. § Az ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület övezetét a településrendezés eszközeiben tényleges kiterjedésének megfelelően kell lehatárolni, és az építési övezetre vagy övezetre szabályokat megállapítani.
Együtt tervezhető térségek övezete
16/B. § (1) Az együtt tervezhető térségek övezetébe tartozó települési önkormányzatok településfejlesztési és településrendezési feladataik összehangolt ellátásához - törvényben meghatározott - közös egyszerűsített településszerkezeti tervet készíthetnek.
(2) A közös egyszerűsített településszerkezeti tervnek az egyes településekre vonatkozó részeit az érintett települési önkormányzatok határozattal fogadják el.
Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezete
16/C. § (1) A kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület övezetét a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervekben a tényleges kiterjedésének megfelelően kell lehatárolni.
(2) Az (1) bekezdésben kijelölt területeket a településszerkezeti tervben beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület területfelhasználási egységbe kell sorolni.
VI. Fejezet
A KIEMELT TÉRSÉGI ÉS MEGYEI ÖVEZETEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
Magterület övezete
17. § (1) Az övezetben beépítésre szánt terület nem jelölhető ki, kivéve, ha:
a) a települési területet a magterület vagy a magterület és az ökológiai folyosó körülzárja, és
b) a kijelölést más jogszabály nem tiltja.
(2) Az (1) bekezdésben szereplő kivételek együttes fennállása esetén, a beépítésre szánt terület területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki. Az eljárás során vizsgálni kell, hogy biztosított-e a magterület, a magterület és az ökológiai folyosó természetes és természetközeli élőhelyeinek fennmaradása, valamint az ökológiai kapcsolatok zavartalan működése.
(3) Az övezetben közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a természetvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.
(4) Az övezetben a közlekedési infrastruktúra-hálózatok elemeinek nyomvonala a magterület természetes élőhelyeinek fennmaradását biztosító módon, az azok közötti ökológiai kapcsolatok működését nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával helyezhető el.
(5) Az övezetbe tartozó település helyi építési szabályzatában és szabályozási tervében elő kell írni a tájszerkezetbe illeszkedő beépítési mód, a tájra jellemző építészeti hagyományok és építmények megőrzését és ezek követelményeit.
(6) Az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető.
Ökológiai folyosó övezete
18. § (1) Az övezetben beépítésre szánt terület nem jelölhető ki, kivéve, ha
a) a települési területet az ökológiai folyosó körülzárja, és
b) a kijelölést más jogszabály nem tiltja.
(2) Az (1) bekezdésben szereplő kivételek együttes fennállása esetén, a beépítésre szánt terület területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki. Az eljárás során vizsgálni kell, hogy biztosított-e az ökológiai folyosó természetes és természetközeli élőhelyeinek fennmaradása, valamint az ökológiai kapcsolatok zavartalan működése.
(3) Az övezetben közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a természetvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.
(4) Az övezetben a közlekedési infrastruktúra-hálózatok elemeinek nyomvonala az ökológiai folyosó és az érintkező magterület természetes élőhelyeinek fennmaradását biztosító módon, az azok közötti ökológiai kapcsolatok működését nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával helyezhető el.
(5) Az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek nem bővíthető.
Pufferterület övezete
19. § Pufferterületen a településszerkezeti terv beépítésre szánt területet csak abban az esetben jelölhet ki, ha az a szomszédos magterület vagy ökológiai folyosó természeti értékeit, biológiai sokféleségét, valamint táji értékeit nem veszélyezteti.
Erdőtelepítésre alkalmas terület övezete
19/A. § Az övezetbe tartozó területeken beépítésre szánt terület csak kivételesen, egyéb lehetőség hiányában területrendezési hatósági eljárás alapján jelölhető ki.
Térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezete
20. § A térségi komplex tájrehabilitációt igénylő terület övezetben a roncsolt felületek újrahasznosítása, a tájrendezés az érintett települések egymással összehangolt településrendezési eszközeiben meghatározott újrahasznosítási cél alapján történhet.
Térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezete
21. § (1) A térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetében csak olyan területfelhasználási egység jelölhető ki, amely a természeti adottságok és a kulturális örökség által meghatározott tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti.
(2) A térségi jelentőségű tájképvédelmi terület övezetébe tartozó település településszerkezeti tervében csak olyan területfelhasználási egység jelölhető ki, továbbá a helyi építési szabályzatában és szabályozási tervében csak olyan építési övezet és övezet hozható létre, ami a kijelölés alapjául szolgáló tájképi értékek fennmaradását nem veszélyezteti. Az építési övezetnek vagy övezetnek az építmények tájba illesztésére vonatkozó szabályokat is tartalmaznia kell, ennek ellenőrzéséhez a tájképet jelentősen megváltoztató építmények terveihez külön jogszabályban meghatározott látványtervet is kell készíteni.
(3) Az övezetben bányászati tevékenységet a bányászati szempontból kivett helyekre vonatkozó szabályok szerint lehet folytatni.
(4) Az övezetben közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a tájképvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.
(5) A településszerkezeti tervben, a szabályozási tervben és a helyi építési szabályzatban ki kell jelölni a településkép-védelmi terület határát, amely a tájképi értéket képező kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő területeket, az ökológiai hálózat területeit, az országos és a helyi védelem alatt álló természetvédelmi területeket, azok környezetét, valamint a település arculatát, karakterét meghatározó fontos területeket tartalmazza.
Térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület övezete
22. § (1) A térségi hulladéklerakó hely kijelöléséhez vizsgálat alá vonható terület övezetében térségi hulladéklerakó hely csak külön jogszabályban meghatározott vizsgálatok és az országos, illetve területi hulladékgazdálkodási tervek alapján jelölhető ki.
(2) Az övezet meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy
a) magterületen, ökológiai folyosón és pufferterületen,
b) kiváló termőhelyi adottságú szántó-, szőlő- és gyümölcsös területen,
c) erdőterületen,
d) világörökség és világörökség-várományos területen,
e) kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi területen,
f) rendszeresen belvízjárta területen,
g) nagyvízi meder területén,
h) földtani veszélyforrás területén,
i) vízeróziónak kitett területen és széleróziónak kitett területen,
j) kiemelt fontosságú honvédelmi területen és honvédelmi területen,
k) a beépítésre szánt területbe sorolt területen és annak határaitól számított 1000 m-es területen belül, kivéve a jelentős mértékű zavaró hatású iparterületet és a hulladékkezelő, hulladéklerakó különleges területet,
l) az állami repülések célját szolgáló, valamint a közös felhasználású katonai és polgári repülőtér 15 km-es körzetében, térségi hulladéklerakó hely nem jelölhető ki.
Világörökség és világörökség-várományos terület övezete
22/A. § (1) Világörökség és világörökség-várományos terület övezetben a területfelhasználás módjának és mértékének összhangban kell lennie a kezelési tervben meghatározott célokkal.
(2) Az övezetben új külszíni művelésű bányatelek nem létesíthető, meglévő külszíni művelésű bányatelek területe nem bővíthető.
(3) Az övezetben közlekedési infrastrukturális hálózatokat és építményeket a kulturális örökségi értékek sérelme nélkül, területi egységét megőrizve, látványuk érvényesülését elősegítve kell elhelyezni.
(4) Az övezetben közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a világörökségi területek védelmét nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával - beleértve a felszín alatti vonalvezetést is - kell elhelyezni.
Történeti települési terület övezete
22/B. § (1) Az övezetbe tartozó települések településrendezési eszközeiben ki kell jelölni a településkép-védelmi terület határát, amely a védendő területegységeket - különösen a történeti településközpontot, a történeti kertet, a jelentős régészeti lelőhelyet, az országos és helyi védelem alatt álló területeket, valamint ezek környezetét, védőövezetét - foglalja magában.
(2) Történeti település helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének tartalmaznia kell a településképvédelmi terület értékőrző fejlesztését elősegítő, a történeti településkép megőrzését, illetve új építmények illeszkedését biztosító szabályokat.
(3) Történeti településkép érvényesülését befolyásoló, a kialakult településszerkezetet, településkaraktert megváltoztató, nagy kiterjedésű építmény elhelyezésére vonatkozó építési-műszaki tervhez a külön jogszabályban meghatározott látványtervet kell készíteni.
Rendszeresen belvízjárta terület övezete
23. § A rendszeresen belvízjárta terület övezet által érintett települések településrendezési eszközeinek készítése során, a vízügyi hatóság adatszolgáltatása alapján belvízrendezési munkarészt is készíteni kell. Az övezet területén beépítésre szánt terület csak kivételesen, a belvízrendezési munkarészben meghatározott feltételek teljesülése esetén jelölhető ki.
Nagyvízi meder övezete
24. § Nagyvízi meder övezete területén beépítésre szánt terület nem jelölhető ki.
Földtani veszélyforrás területének övezete
25. § Földtani veszélyforrás területének övezetébe tartozó település veszélyeztetett területein a település településszerkezeti tervében beépítésre szánt terület csak kivételesen, geológiai szakvélemény alapján jelölhető ki.
Vízeróziónak kitett terület övezete
26. § Vízeróziónak kitett terület övezetbe tartozó települések veszélyeztetett területein olyan területfelhasználást kell előírni a települések településszerkezeti tervében, és a helyi építési szabályzatban olyan építési övezeti, övezeti előírást kell meghatározni, amely a vízerózió mértékét csökkenti.
Széleróziónak kitett terület övezete
27. § Széleróziónak kitett terület övezetbe tartozó települések veszélyeztetett területein olyan területfelhasználást kell előírni a települések településszerkezeti tervében, és a helyi építési szabályzatban olyan építési övezeti, övezeti előírást kell meghatározni, amely a szélerózió mértékét csökkenti.
Honvédelmi terület övezete
27/A. § A honvédelmi terület övezetét a településszerkezeti tervben beépítésre szánt vagy beépítésre nem szánt különleges honvédelmi terület területfelhasználási egységbe kell sorolni.
VII. Fejezet
HATÁLYBA LÉPTETŐ ÉS VEGYES RENDELKEZÉSEK
28. § (1) E törvény a kihirdetését követő második hónap 1. napján lép hatályba.
(2)
29. § Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálata legalább 5 évente történik.
30. § (1) E törvény rendelkezéseit alkalmazni kell:
a) a megye területrendezési tervének készítése és elfogadása során,
b) a településrendezési terv, helyi építési szabályzat készítése és jóváhagyása során.
(2) E bekezdés hatálybalépését követően indult államigazgatási ügyekben az 1/1-11. számú mellékletekben rögzített országos műszaki infrastruktúra-hálózatok és az egyedi építmények vonatkozásában e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
(3) A megyei területrendezési terveket 2011. december 31-ig e törvénnyel összhangba kell hozni.
(4) A megyei területrendezési tervvel nem rendelkező megyei önkormányzatoknak 2011. december 31-ig a megye területrendezési tervét el kell készíteniük.
31. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg
a) a kiemelt térségi és megyei területrendezési tervek, valamint a településrendezési tervek készítése során az országos, a kiemelt térségi és a megyei övezetek területi érintettségével kapcsolatosan állásfoglalásra jogosult államigazgatási szervek körét és az eljárás részletes szabályait,
b) az országos, a kiemelt térségi vagy a megyei területrendezési tervben nem szereplő, atomerőműnek nem minősülő erőmű, villamosenergia-átviteli hálózat távvezeték elemei, továbbá szénhidrogén- és szén-dioxid-szállítóvezeték elemének minősülő műszaki infrastruktúra-hálózat elemei és egyéb építmény, valamint a közlekedési infrastruktúra-hálózat elemei közül a gyorsforgalmi utak és főutak területi elhelyezésére vonatkozó területrendezési hatósági eljárás részletes szabályait.
32. § E törvény 2. § 25a. pontja és 9/B. § (1) bekezdése a szén-dioxid geológiai tárolásáról, valamint a 85/337/EGK tanácsi irányelv, a 2000/60/EK, a 2001/80/EK, a 2004/35/EK, a 2006/12/EK és a 2008/1/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv, valamint az 1013/2006/EK rendelet módosításáról szóló 2009. április 23-i 2009/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikk (1) bekezdésének való részbeni megfelelést szolgálja.
Mádl Ferenc s. k.,
a Köztársaság elnöke
Dr. Szili Katalin s. k.,
az Országgyűlés elnöke
1/1. számú melléklet
A közúthálózat fő elemei
1. Gyorsforgalmi utak
| MO: | Budaörs - Budakeszi - Remeteszőlős
térsége - Solymár - Pilisborosjenő - Üröm - Budakalász - Szigetmonostor -
Budapest, IV. ker. - Dunakeszi - Budapest, XV. ker. - Fót - Csömör -
Budapest, XVI. ker. - Kistarcsa- Nagytarcsa- Budapest,XVII.
ker.-Ecser-Üllő-Vecsés-Gyál - Budapest,XXIII. ker.-Dunaharaszti -
Szigetszentmiklós - Budapest, XXII. ker. - Diósd - Törökbálint - Biatorbágy
- Budaörs (az M2 és Ml közötti déli és keleti szakasz a TEN-T hálózat része) |
| Megjegyzés: Az MO nyugati szektorában a nyomvonalat környezeti hatásvizsgálat alapján, a védett természeti területen - ahol szükséges - alagútban kell vezetni. |
| | | Ml, M3, M4, M5, M7 fővárosi bevezető (MO-on belüli autópálya besorolású) szakaszai |
| Ml: | | Budaörs (MO) - Győr - Hegyeshalom - (Ausztria) (a TEN-T hálózat része) |
| M10 | | Budapest térsége (MO) - Kesztölc térsége (Ml 1) |
| M11 | | Ercsi térsége (M6) - Zsámbék - Kesztölc - Esztergom - (Szlovákia) |
| M15 | | Levél (Ml) - Rajka - (Szlovákia) (a TEN-T hálózat része) |
| M19 | | Győr (Ml) - Győr |
| M2: | | Budapest (MO) - Vác - Rétság - Hont - (Szlovákia) (a TEN-T hálózat része) |
| M21 | | Hatvan (M3) - Salgótarján |
| M25 | | Füzesabony térsége (M3) - Eger |
| M3: | | Budapest (MO) - Hatvan - Füzesabony - Polgár - Görbeháza - Nyíregyháza - Vásárosnamény -Beregdaróc - (Ukrajna) (Gödöllő és országhatár közötti szakasz a TEN-T hálózat része) |
| M30 | | Mezőcsát térsége (M3) - Miskolc - Encs - Tornyosnémeti - (Szlovákia) (a TEN-T hálózat része) |
| M31 | | Nagytarcsa térsége (MO) - Kistarcsa - Kerepes - Gödöllő térsége (M3) (a TEN-T hálózat része) |
| M34 | | Vásárosnamény térsége (M3) - Záhony térsége - (Ukrajna) (a TEN-T hálózat része) |
| M35 | | Görbeháza (M3) - Debrecen - Berettyóújfalu térsége (M4) (a TEN-T hálózat része) |
| M4: | | Vecsés térsége és Ecser (MO) - Szolnok - Püspökladány - Nagykereki térsége - (Románia) (a Szolnok és Nagykereki térsége közötti szakasz a TEN-T hálózat része) |
| M43 | | Szeged (M5) - Csanádpalota - (Románia) (a TEN-T hálózat része) |
| M44: | Kecskemét térsége - Békéscsaba - Gyula - (Románia) |
| M47: | Berettyóújfalu térsége (M4) - Békéscsaba - Algyő térsége (M43) |
| M49: | Kántorjánosi térsége (M3) - Csenger térsége - (Románia) |
| M5: | Gyál (MO) - Kecskemét - Kiskunfélegyháza - Szeged - Röszke - (Szerbia) (a TEN-T hálózat része) |
| M6: | Budapest (MO) - Dunaújváros - Szekszárd - Bóly - Ivándárda térsége - (Horvátország) (a TEN-T |
| | hálózat része) |
| M60: | Bóly térsége (M6) - Pécs térsége |
| M7: | Törökbálint (MO) - Székesfehérvár - Siófok - Balatonszentgyörgy - Nagykanizsa - Letenye - |
| | (Horvátország) (a TEN-T hálózat része) |
| M70: | Letenye (M7) - Tornyiszentmiklós - (Szlovénia) (a TEN-T hálózat része) |
| M75: | Balatonszentgyörgy térsége (M7) - Sármellék - Pacsa térsége (M9) |
| M8: | (Ausztria) - Szentgotthárd térsége - Veszprém - Enying térsége - Sárbogárd térsége - Dunaújváros - |
| | Kecskemét térsége - Szolnok - Füzesabony térsége (M3) (a Szentgotthárd és Szolnok közötti szakasz |
| | a TEN-T hálózat része) |
| M85: | Győr térsége (Ml) - Csorna - Nagycenk - Sopron - (Ausztria) |
| M86: | Szombathely térsége - Csorna - Mosonmagyaróvár térsége (Ml) (a TEN-T hálózat része) |
| M87: | Szombathely térsége (M86) - Kőszeg térsége - (Ausztria) |
| M9: | Szombathely térsége (M86) - Püspökmolnári térsége - Zalaegerszeg térsége - Nagykanizsa - Inke |
| | térsége - Kaposvár - Dombóvár - Szekszárd térsége - Szeged (M5) (az M86 és az M7 közötti szakasz |
| | a TEN-T hálózat része) |
2. Főutak
2. a) A főúthálózat elemei és új főúti kapcsolatok
A 3 km-nél rövidebb hálózati összekötő szerepű, de önálló számjellel ellátott meglévő főúti elemeket a felsorolás nem tartalmazza.
|
1. sz. főút: | Budapest - Tatabánya - Tata - Komárom - Győr - Mosonmagyaróvár - Hegyeshalom - |
| | (Ausztria) |
| 2. sz. főút: | Budapest - Dunakeszi - Vác - Rétság - Hont - (Szlovákia) |
| 3. sz. főút: | Budapest - Hatvan - Gyöngyös - Füzesabony - Mezőkövesd - Miskolc - Szikszó - Encs - |
| | Tornyosnémeti - (Szlovákia) |
| 4. sz. főút: | Budapest - Cegléd - Szolnok - Püspökladány - Debrecen - Hajdúhadház - Nyíregyháza - |
| | Kisvárda - Záhony - (Ukrajna) |
| 5. sz. főút: | Budapest - Dabas - Kecskemét - Kiskunfélegyháza - Szeged - Röszke - (Szerbia) |
| 6. sz. főút: | Budapest - Dunaújváros - Szekszárd - Pécs - Barcs - (Horvátország) |
| 7. sz. főút: | Budapest - Székesfehérvár - Siófok - Nagykanizsa - Letenye - (Horvátország) |
| 8. sz. főút: | Székesfehérvár (M7) - Veszprém - Szentgotthárd - (Ausztria) |
| 10. sz. főút: | Budapest - Pilisvörösvár - Nyergesújfalu - Dunaalmás (1. sz. főút) |
| 105. sz. főút: | Pilisvörösvár (10. sz. főút) - Piliscsaba - Dorog - Tát (10. sz. főút) |
| 11. sz. főút: | Budapest - Szentendre - Visegrád - Esztergom (10. sz. főút) |
| 111. sz. főút: | Esztergom (11. sz. főút) - Dorog (105. sz. főút) |
| 12. sz. főút: | Vác (2. sz. főút) - Nagymaros - Szob |
| 13. sz. főút: | (Szlovákia) - Komárom - Kisbér (81. sz. főút) |
| 130. sz. főút: | Komárom (13. sz. főút) - (Szlovákia) |
| 14. sz. főút: | Győr (1. sz. főút) - Vámosszabadi - (Szlovákia) |
| 15. sz. főút: | Mosonmagyaróvár (1. sz. főút) - Rajka - (Szlovákia) |
| 19. sz. főút: | Pér (81. sz. főút) - Győr (Ml) |
| 21. sz. főút: | Hatvan (3 . sz. főút) - Salgótarján - Somoskőújfalu - (Szlovákia) |
|
22. sz. főút: | Bánk (2. sz. főút) - Balassagyarmat - Salgótarján (M21) |
| 23. sz. főút: | Bátonyterenye (21. sz. főút) - Tarnalelesz (25. sz. főút) |
| 24. sz. főút: | Gyöngyös (3. sz. főút) - Parád - Eger (25. sz. főút) |
| 25. sz. főút: | Kerecsend (3. sz. főút) - Eger - Bánréve (26. sz. főút) |
| 26. sz. főút: | Miskolc (M30) - Sajószentpéter - Kazincbarcika térsége - Bánréve - (Szlovákia) |
| 27. sz. főút: | Sajószentpéter (26. sz. főút) - Edelény - Hídvégardó - (Szlovákia) |
| 302. sz. főút: | Emőd (M30) - Emőd (3. sz.) főút |
| 31. sz. főút: | Budapest - Nagykáta - Jászberény - Dormánd (33. sz. főút) |
| 311. sz. főút: | Nagykáta (31. sz. főút) - Cegléd (4. sz. főút) |
| 32. sz. főút: | Hatvan (M3) - Jászberény - Szolnok (M4) |
| 33. sz. főút: | Füzesabony (3. sz. főút) - Tiszafüred - Debrecen (4. sz. főút) |
| 34. sz. főút: | Polgár (35. sz. főút) - Tiszafüred - Kunhegyes - Fegyvernek (4. sz. főút) |
| 35. sz. főút: | Nyékládháza (3. sz. főút) - Polgár - Debrecen (33. sz. főút) |
| 354. sz. főút: | Debrecen (M35) - Hajdúhadház (4. sz. főút) |
| 36. sz. főút: | Polgár (35. sz. főút) - Nyíregyháza (4. sz. főút) |
| 37. sz. főút: | Felsőzsolca (3. sz. főút) - Szerencs - Sátoraljaújhely - (Szlovákia) |
| 38. sz. főút: | Bodrogkeresztúr (37. sz. főút) - Nyíregyháza (36. sz. főút) |
| 403. sz. főút: | Nyírtura (4. sz. főút) - Nyíregyháza (M3) |
| 405. sz. főút: | Albertirsa (4. sz. főút) - Újhartyán (M5) |
| 41. sz. főút: | Nyíregyháza (4. sz. főút) - Vásárosnamény - Beregsurány - (Ukrajna) |
| 42. sz. főút: | Püspökladány (4. sz. főút) - Berettyóújfalu - Ártánd - (Románia) |
| 43. sz. főút: | Szeged (5. sz. főút) - Makó - Nagylak - (Románia) |
| 431. sz. főút: | Kiszombor (43. sz. főút) - (Románia) |
| 44. sz. főút: | Kecskemét (5. sz. főút) - Békéscsaba - Gyula - (Románia) |
| 441. sz. főút: | Cegléd (4. sz. főút) - Nagykőrös - Kecskemét (445. sz. főút) |
| 442. sz. főút: | Szolnok (4. sz. főút) - Martfű - Tiszaföldvár - Kunszentmárton (44. sz. főút) |
| 443. sz. főút: | Gyomaendrőd (46. sz. főút) - Szarvas (44. sz. főút) |
| 445. sz. főút | Kecskemét (M5) - Kecskemét (44. sz. főút) |
| 45. sz. főút: | Kunszentmárton (44. sz. főút) - Szentes - Hódmezővásárhely (M47) |
| 451. sz. főút: | Kiskunfélegyháza (5. sz. főút) - Csongrád - Szentes (45. sz. főút) |
| 46. sz. főút: | Törökszentmiklós (4. sz. főút) - Mezőtúr - Gyomaendrőd - Mezőberény (47. sz. főút) |
| 47. sz. főút: | Debrecen (4. sz. főút) - Berettyóújfalu - Békéscsaba - Szeged (43. sz. főút) |
| 470. sz. főút: | Mezőberény (47. sz. főút) - Békéscsaba (44. sz. főút) |
| 471. sz. főút: | Debrecen (4. sz. főút) - Mátészalka (49. sz. főút) |
| 48. sz. főút: | Debrecen (4. sz. főút) - Nyírábrány - (Románia) |
| 49. sz. főút: | Rohod (41. sz. főút) - Mátészalka - Csengersima - (Románia) |
| 491. sz. főút: | Győrtelek (M49) - Tiszabecs - (Ukrajna) |
| 51. sz. főút: | Budapest - Kalocsa - Baja - Hercegszántó - (Szerbia) |
| 52. sz. főút: | Kecskemét (5. sz. főút) - Solt - Dunaföldvár (6. sz. főút) |
| 53. sz. főút: | Solt (52. sz. főút) - Kiskunhalas - Tompa - (Szerbia) |
| 54. sz. főút: | Kecskemét (5. sz. főút) - Soltvadkert - Sükösd (51. sz. főút) |
| 55. sz. főút: | Szeged (5. sz. főút) - Baja - Bátaszék (M6) |
| 56. sz. főút: | Szekszárd (6. sz. főút) - Mohács - Udvar - (Horvátország) |
| 57. sz. főút: | Mohács (56. sz. főút) - Pécs térsége (6. sz. főút) |
| 58. sz. főút: | Pécs (6. sz. főút) - Harkány - Drávaszabolcs - (Horvátország) |
|
61. sz. főút: | Dunaföldvár (6. sz. főút) - Dombóvár - Kaposvár - Nagykanizsa (7. sz. főút) |
| 611. sz. főút: | Dombóvár térsége (61. sz. főút) - Sásd (66. sz. főút) |
| 62. sz. főút: | Dunaújváros (6. sz. főút) - Székesfehérvár térsége (7. sz. főút) |
| 63. sz. főút: | Tolna (6. sz. főút) - Sárbogárd - Székesfehérvár (M7) |
| 64. sz. főút: | Simontornya (61. sz. főút) - Balatonvilágos (7. sz. főút) |
| 65. sz. főút: | Szekszárd (6. sz. főút) - Tamási - Siófok (7. sz. főút) |
| 66. sz. főút: | Pécs (6. sz. főút) - Sásd - Kaposvár (61. sz. főút) |
| 67. sz. főút: | (Horvátország) - Drávakeresztúr - Sellye - Szigetvár - Kaposvár - Látrány - Balatonszemes (7. sz. főút) |
| 68. sz. főút: | Barcs (6. sz. főút) -Nagyatád - Balatonberény (7. sz. főút) |
| 71. sz. főút: | Lepsény (7. sz. főút) - Balatonfüred - Keszthely (76. sz. főút) |
| 72. sz. főút: | Balatonfűzfő (71. sz. főút) - Veszprém (8. sz. főút) |
| 73. sz. főút: | Csopak (71. sz. főút) - Veszprém (8. sz. főút) |
| 74. sz. főút: | Nagykanizsa (7. sz. főút) - Zalaegerszeg - Vasvár (8. sz. főút) |
| 75. sz. főút: | Alsópáhok (76. sz. főút) - Rédics (86. sz. főút) |
| 76. sz. főút: | Balatonszentgyörgy (7. sz. főút) - Hévíz - Zalacsány - Zalaegerszeg - Nádasd (86. sz. főút) |
| 81. sz. főút: | Székesfehérvár (8. sz. főút) - Kisbér - Győr (1. sz. főút) |
| 811. sz. főút: | Székesfehérvár (8. sz. főút) - Alcsútdoboz - Óbarok (1. sz. főút) |
| 82. sz. főút: | Veszprém térsége (8. sz. főút) - Zirc - Győr (1. sz. főút) |
| 821. sz. főút: | Győr (83. sz. főút) - Győr (1. sz. főút) |
| 83. sz. főút: | Városlőd (8. sz. főút) - Pápa - Győr (82. sz. főút) |
| 84. sz. főút: | Balatonederics (71. sz. főút) - Sárvár - Sopron - (Ausztria) |
| 85. sz. főút: | Győr térsége (1. sz. főút) - Csorna - Kapuvár - Nagycenk (84. sz. főút) |
| 86. sz. főút: | (Szlovénia) - Rédics - Zalabaksa - Zalalövő - Körmend - Szombathely - Csorna - Mosonmagyaróvár (1. sz. főút) |
| 861. sz. főút: | Kópháza (84. sz. főút) - (Ausztria) |
| 87. sz. főút: | Kám (8. sz. főút) - Szombathely - Kőszeg - (Ausztria) |
| 88. sz. főút: | Sárvár (84. sz. főút) - Vát (86. sz. főút) |
| 89. sz. főút: | Szombathely (87. sz. főút) - Bucsu - (Ausztria) |
| | Ml, M3, M4, M5, M7 fővárosi bevezető főút besorolású szakaszai |
| | Budapest egyéb főútjai |
| Új főúti kapcsolatok: | (Ausztria) - Fertőd - Fertőszentmiklós térsége (M85) |
| | Vép térsége (M86) - Nemeskér - Pereszteg (M85) |
| | Rábacsanak térsége (86. sz. főút) - Pápa (83. sz. főút) |
| | Győr (M19) - Gönyű (1. sz. főút) |
| | Sárvár (84. sz. főút) - Celldömölk térsége - Pápa - Kisbér - Környe - Tatabánya - Tát (105. sz. főút) |
| | Pápa (83. sz. főút) - Devecser - Tapolca (77. sz. főút) |
| | (Szlovénia) - Bajánsenye - Zalalövő - Zalaszentgyörgy térsége (76. sz. főút) |
| | Lenti térsége (86. sz. főút) - Tornyiszentmiklós (M70) |
| |
77. sz. főút: Nemesvámos (8. sz. főút) - Tapolca - Keszthely (71. sz. főút) |
| | Keszthely (76. sz. főút) - Sármellék - Szentgyörgyvár (76. sz. főút) |
| | Veszprém térsége (72. sz. főút) - Litér (M8) |
| | Mór (81. sz. főút) - Kecskéd térsége |
| | Székesfehérvár (8. sz. főút) - Zámoly - Csákvár - Felcsút (811. sz. főút) |
| | Nagykónyi (61. sz. főút) - Lajoskomárom térsége - Székesfehérvár (M7) |
| | Sávoly (M7) - Marcali - Somogyvár - Gamás - Törökkoppány - Nagykónyi (61. sz. főút) |
| | Iharosberény térsége (61. sz. főút) - Gyékényes térsége - (Horvátország) |
| | Pécs (M60) - Barcs (6. sz. főút) |
| | Pécs térsége (6. sz. főút) - Vajszló |
| | Sellye (67. sz. főút) - Siklós - Villány - Udvar térsége (56. sz. főút) |
| | Köblény térsége (M9) - Komló térsége (66. sz. főút) |
| | Dávod térsége (51. sz. főút) - Mohács (56. sz. főút) |
| | Kalocsa (51. sz. főút) - Kecel (54. sz. főút) |
| | Soltvadkert (53. sz. főút) - Kiskunmajsa - Kistelek - Mindszent - Derekegyház - Szegvár (45. sz. főút) - Nagymágocs - Orosháza (47. sz. főút) |
| | Szabadegyháza (62. sz. főút) - Adony - Ráckeve - Dabas - Újhartyán (M5) |
| | Albertirsa (4. sz. főút) - Tápiószentmárton - Nagykáta - Jászfényszaru (32. sz. főút) |
| | Gödöllő (3. sz. főút) - Vác térsége - Tahitótfalu (11. sz. főút) |
| | Rétság térsége (2. sz. főút) - Jobbágyi - Szurdokpüspöki térsége - Gyöngyös (24. sz. főút) |
| | Szécsény térsége (22. sz. főút) - Nógrádszakái - (Szlovákia) |
| | Mátraterenye térsége (23. sz. főút) - Recsk térsége (24. sz. főút) |
| | Budapest (MO) - Nagykáta térsége - Jászberény - Újszász térsége (32. sz. főút) |
| | Gyöngyös (3. sz. főút) - Karácsond - Heves - Kisköre - Kunhegyes - Kenderes (4. sz. főút) |
| | Törökszentmiklós (46. sz. főút) - Martfű térsége (442. sz. főút) |
| | Hódmezővásárhely - Kübekháza térsége (Szerbia/Románia) |
| | Hódmezővásárhely (47. sz. főút) - Makó (43. sz. főút) |
| | Szarvas (44. sz. főút) - Orosháza - Mezőkovácsháza - Battonya - (Románia) |
| | Békés (470. sz. főút) - Doboz - Sarkad - Méhkerék térsége - (Románia) |
| | Békéscsaba (44. sz. főút) - Doboz |
| | Békéscsaba - Medgyesegyháza - Battonya |
| | Kisújszállás (4. sz. főút) - Túrkeve - Mezőtúr - Szarvas (44. sz. főút) |
| | Kunmadaras (34. sz. főút) - Karcag - Füzesgyarmat - Szeghalom (47. sz. főút) |
| | Rakamaz térsége - Tiszavasvári - Hajdúböszörmény (35. sz. főút) |
| | Tiszanagyfalu (38. sz. főút) - Mád - Encs térsége (3. sz. főút) |
| | Sárospatak (37. sz. főút) - Cigánd - Kisvárda - Vásárosnamény - Tivadar - Fehérgyarmat (491. sz. főút) |
| | Cigánd - Pácin |
| | Nyíregyháza térsége (M3) - Nyírbátor - Vállaj - (Románia) |
| | Csökmő térsége (47. sz. főút) - Körösnagyharsány - (Románia) |
2. b) Főutak tervezett településelkerülő szakaszai
A felsorolás nem tartalmazza azokat az elkerüléseket, amelyek a gyorsforgalmi utak részét fogják képezni.
|
1. sz. főút: | Vértesszőlős, Tata, Komárom, Győr |
| 3. sz. főút: | Gödöllő |
| 4. sz. főút: | Fegyvernek |
| 5. sz. főút: | Alsónémedi, Dabas, Örkény, Szeged |
| 6. sz. főút: | Érd, Pécs, Szentlőrinc, Szigetvár |
|
7. sz. főút: | Martonvásár, Velence, Gárdony |
| 8. sz. főút: | Székesfehérvár, Csór, Várpalota |
| 11. sz. főút: | Dömös |
| 21. sz. főút: | Somoskőújfalu |
| 22. sz. főút: | Érsekvadkert, Balassagyarmat, Őrhalom, Szécsény, Endrefalva, Szalmatercs, Karancsság, Ságújfalu, Kishartyán |
| 23. sz. főút: | Bátonyterenye, Nemti, Pétervására, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz |
| 24. sz. főút: | Gyöngyös |
| 25. sz. főút: | Kerecsend, Eger, Szentdomonkos, Ózd, Sajópüspöki, Bánréve |
| 26. sz. főút: | Sajószentpéter, Berente, Kazincbarcika, Vadna, Dubicsány, Putnok |
| 27. sz. főút: | Edelény |
| 31. sz. főút: | Jászberény, Jászjákóhalma, Jászapáti |
| 311. sz. főút: | Nagykáta, Cegléd |
| 32. sz. főút: | Pusztamonostor, Jászberény |
| 33. sz. főút: | Dormánd, Besenyőtelek |
| 34. sz. főút: | Kunmadaras, Kunhegyes |
| 35. sz. főút: | Nagycsécs, Sajószöged |
| 36. sz. főút: | Tiszavasvári |
| 37. sz. főút: | Szerencs, Sátoraljaújhely |
| 38. sz. főút: | Bodrogkisfalud, Bodrogkeresztúr, Rakamaz, Nyírtelek, Nyíregyháza |
| 43. sz. főút: | Makó |
| 441. sz. főút: | Cegléd, Nagykőrös |
| 442. sz. főút: | Szolnok, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Martfű |
| 45. sz. főút: | Kunszentmárton, Szentes |
| 451. sz. főút: | Gátér, Csongrád |
| 46. sz. főút: | Törökszentmiklós, Mezőtúr, Gyomaendrőd |
| 47. sz. főút: | Hódmezővásárhely |
| 471. sz. főút: | Hajdúsámson, Nyírbátor |
| 51. sz. főút: | Kiskunlacháza, Dömsöd, Solt, Harta, Dunapataj, Kalocsa, Sükösd, Érsekcsanád, Baja, Nagybaracska |
| 52. sz. főút: | Solt |
| 53. sz. főút: | Akasztó, Kiskőrös, Soltvadkert, Kiskunhalas, Tompa |
| 54. sz. főút: | Jakabszállás, Bócsa, Soltvadkert, Kecel, Császártöltés, Hajós |
| 55. sz. főút: | Bátaszék, Alsónyék, Pörböly, Csávoly, Felsőszentiván, Tataháza, Mélykút, Mórahalom |
| 58. sz. főút: | Szalánta, Túrony, Harkány, Drávaszabolcs |
| 61. sz. főút: | Dunaföldvár, Cece, Simontornya, Pincehely, Dombóvár, Iharosberény, Nagykanizsa |
| 611. sz. főút: | Dombóvár, Kaposszekcső, Vásárosdombó, Sásd |
| 62. sz. főút: | Perkáta, Seregélyes |
| 63. sz. főút: | Nagydorog, Bikács, Cece, Sárbogárd |
| 65. sz. főút: | Tamási, Ságvár |
| 66. sz. főút: | Pécs, Mánfa, Magyarszék, Magyarhertelend, Bodolyabér, Oroszló, Sásd |
| 67. sz. főút: | Szentlászló, Kaposvár, Somogyaszaló, Mernye, Gamás, Somogybabod |
| 68. sz. főút: | Lábod, Nagyatád, Böhönye, Mesztegnyő, Kelevíz, Marcali, Kéthely |
| 71. sz. főút: | Keszthely |
| 74. sz. főút: | Nagykanizsa |
| 75. sz. főút: | Alsópáhok, Zalaapáti, Pacsa, Zalaszentmihály, Pölöske, Bak, Zalatárnok, Nova, Lenti, Rédics |
| 76. sz. főút: | Hévíz, Zalacsány, Nagykapornak, Hagyárosbörönd, Hegyhátsál, Katafa, Nádasd |
| 81. sz. főút: | Mór, Kisbér, Mezőörs, Pér |
| 82. sz. főút: | Veszprém, Eplény, Zirc, Veszprémvarsány, Ravazd, Écs, Nyúl, Győr |
| 83. sz. főút: | Takácsi, Gyarmat, Tét, Győrszemere |
| 84. sz. főút: | Sümeg, Rábapaty, Simaság |
| 86. sz. főút: | Zalabaksa, Kálócfa, Kozmadombja, Zalalövő, Nádasd, Egyházasrádóc, Kisunyom, Balogunyom |
| 88. sz. főút: | Sárvár |
| 89. sz. főút: | Szombathely |
1/2. számú melléklet
A gyorsforgalmi úton és főúton, valamint a vasúti törzshálózaton tervezett nagy hidak a Dunán és a Tiszán
Tervezett Duna-hidak:
| Közúti hidak: | Komárom |
13. sz. főút | |
| | Esztergom | M11 | |
| | Vác | (új főút) | |
| | Budapest | Albertfalvai híd | |
| | | Aquincumi híd | |
| | | Galvani úti híd | |
| | Lórév térsége | (új főút) | |
| | Mohács | (új főút) | |
| Vasúti hidak: | Ercsi térségében a Budapestet délről elkerülő vasútvonalon, a Duna fő-és mellékágán. |
Tervezett Tisza-hidak:
| Közúti hidak: | Vásárosnamény | (M3) |
| | Záhony térsége | (M34) |
| | Tokaj térsége | (új főút) |
| | Kisköre | (új főút) |
| | Tiszapüspöki | (M4) |
| | Tiszaug térsége | (M44) |
| | Mindszent | (új főút) |
| | Szeged | M43 |
| Vasúti hidak: | Szolnok térségében, a (Horvátország) - Gyékényes térsége - Budapest
Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - Záhony térsége - (Ukrajna) nagysebességű vasútvonalon |
| | Szegednél, a (Ausztria és Szlovákia) - Hegyeshalom és Rajka -
Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - Röszke |
| | és Kübekháza - (Szerbia és Románia) nagysebességű vasútvonalon |
| | Szeged - (Szerbia) - (Románia) kapcsolat helyreállítás egyesített vasúti közúti híddal |
A térség a mellékletben a település közigazgatási területét és annak 10 km-es környezetét jelöli.
1/3. számú melléklet
Határátkelők és határátlépési pontok a gyorsforgalmi és főúthálózaton, valamint a vasúti törzshálózaton
Gyorsforgalmi- és főúthálózaton lévő határátkelők és határátlépési pontok
Szlovákia felé:
| Rajka | M15 |
| Rajka |
15. sz. főút |
| Vámosszabadi |
14. sz. főút |
| Komárom |
130. sz. főút |
| Komárom |
13. sz. főút |
| Esztergom | M11 |
| Hont [Parassapuszta] |
2. sz. főút |
| Hont térsége | M2 |
| Balassagyarmat | új főút |
| Nógrádszakái | új főút |
| Somoskőújfalu |
21. sz. főút |
| Bánréve |
26. sz. főút |
| Hídvégardó |
27. sz. főút |
| Tornyosnémeti | M30 |
| Tornyosnémeti |
3. sz. főút |
| Sátoraljaújhely |
37. sz. főút |
| Pácin | új főút |
Ukrajna felé:
| Záhony |
4. sz. főút |
| Záhony térsége | M34 |
| Beregdaróc | M3 |
| Beregsurány |
41. sz. főút |
| Tiszabecs |
491. sz. főút |
Románia felé:
| Csengersima |
49. sz. főút |
| Csenger térsége | M49 |
| Vállaj | új főút |
| Nyírábrány |
48. sz. főút |
| Nagykereki térsége | M4 |
| Ártánd |
42. sz. főút |
| Méhkerék | új főút |
| Gyula |
44. sz. főút |
| Battonya | új főút |
| Csanádpalota | M43 |
| Nagylak |
43. sz. főút |
| Kiszombor |
431. sz. főút |
| Kübekháza | új főút |
Szerbia felé:
| Kübekháza térsége | új főút |
| Röszke |
5. sz. főút |
| Röszke | M5 |
| Tompa |
53. sz. főút |
| Hercegszántó |
51. sz. főút |
Horvátország felé:
| Udvar |
56. sz. főút |
| Ivándárda térsége | M6 |
| Drávaszabolcs |
58. sz. főút |
| Drávakeresztúr |
67. sz. főút |
| Barcs |
6. sz. főút |
| Gyékényes térsége | új főút |
| Letenye | M7 |
| Letenye |
7. sz. főút |
Szlovénia felé:
| Tornyiszentmiklós | M70 |
| Rédics |
86. sz. főút |
| Bajánsenye | új főút |
Ausztria felé:
| Szentgotthárd térsége | M8 |
| Szentgotthárd |
8. sz. főút |
| [Rábafüzes] | |
| Bucsu |
89. sz. főút |
| Kőszeg |
87. sz. főút |
| Kőszeg térsége | M87 |
| Kópháza |
861. sz. főút |
| Sopron |
84. sz. főút |
| Sopron | M85 |
| Fertőd | új főút |
| Hegyeshalom | Ml |
| Hegyeshalom |
1. sz. főút |
A tervezett nagysebességű vasútvonalakon lévő határátkelők és határátlépési pontok
| Hegyeshalom és Rajka | |
| Záhony térsége | |
| Röszke és Kübekháza | |
| Gyékényes térsége | |
Vasúti törzshálózaton lévő határátkelők és határátlépési pontok
Szlovákia felé:
| Rajka | |
| Komárom | |
| Szob | |
| Ipolytarnóc | |
| Somoskőújfalu | |
| Bánréve | |
| Hídvégardó | |
| Hidasnémeti | |
| Sátoraljaújhely | |
| Győröcske | |
Ukrajna felé:
Románia felé:
| Vállaj [Tiborszállás - Ag-erdőmajor] | |
| Nyírábrány | |
| Biharkeresztes | |
| Kötegyán | |
| Lőkösháza | |
| Nagylak | |
Szerbia felé:
| Szeged | |
| Röszke | |
| Kelebia | |
| Csikéria | |
Horvátország felé:
| Magyarbóly | |
| Gyékényes | |
| Murakeresztúr | |
Szlovénia felé:
Bajánsenye
Ausztria felé:
| Szentgotthárd | |
| Ágfalva | |
| Sopron | |
| Fertőd | |
| Hegyeshalom | |
1/4. számú melléklet
Az országos vasúti törzshálózat elemei
Tervezett nagysebességű vasútvonalak:
- (Ausztria és Szlovákia)- Hegyeshalom és Rajka - Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - Röszke és Kübekháza - (Szerbia és Románia) (IV. sz. transzeurópai közlekedési folyosó hazai szakasza)
- (Horvátország)- Gyékényes térsége - Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - Záhony térsége - (Ukrajna) (V. sz. transzeurópai közlekedési folyosó hazai szakasza)
A transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő országos törzshálózati vasútvonalak:
- Budapest - Hegyeshalom - (Ausztria)
- Hegyeshalom - Rajka - (Szlovákia)
- Győr - Sopron - (Ausztria)
- Győr - Celldömölk
- Szombathely - Sopron - Ágfalva - (Ausztria)
- Zalaszentiván - Nagykanizsa
- Székesfehérvár - Szombathely
- Szombathely - Szentgotthárd - (Ausztria)
- Boba - Zalaegerszeg - Bajánsenye - (Szlovénia)
- Budapest - Székesfehérvár - Nagykanizsa - Murakeresztúr - (Horvátország)
- Budapest - Pécs
- Dombóvár - Gyékényes - (Horvátország)
- Pusztaszabolcs - Adony
- Székesfehérvár - Pusztaszabolcs
- Murakeresztúr - Gyékényes
- Pécs - Pécs külváros
- Pécs - Villány
- Villány - Magyarbóly - (Horvátország)
- Budapest - Szob - (Szlovákia)
- Budapest - Hatvan - Miskolc - Mezőzombor
- Felsőzsolca - Hidasnémeti - (Szlovákia)
- Budapest - Szolnok - Debrecen - Nyíregyháza - Záhony - (Ukrajna)
- Mezőzombor - Nyíregyháza
- Püspökladány - Biharkeresztes - (Románia)
- Budapest - Szolnok - Békéscsaba - Lőkösháza - (Románia)
- Szeged-Rendező - Röszke - (Szerbia)
- Cegléd - Szeged
- Budapest - Kelebia - (Szerbia)
- Komárom - Komárom - (Szlovákia)
- Záhony normál nyomtávú hálózat
- Záhony széles nyomtávú hálózat
- Eperjeske - (Ukrajna)
Egyéb országos törzshálózati vasútvonalak:
- Budapest - Esztergom
- Esztergom - Almásfüzitő
- Székesfehérvár - Komárom
- Fertőszentmiklós - (Ausztria)
- Győrszabadhegy - Veszprém
- Felsőgalla - Tatabánya - Oroszlány
- Hegyeshalom - Porpác
- Szombathely - Zalaszentiván
- Körmend - Zalalövő
- Tapolca-Ukk
- Szabadbattyán - Tapolca
- Balatonszentgyörgy - Tapolca
- Kaposvár - Fonyód
- Adony - Dunaújváros
- Dunaújváros - Paks
- Mezőfalva - Rétszilas
- Sárbogárd - Börgönd
- Rétszilas - Bátaszék
- Dombóvár - Bátaszék
- Gyékényes - Barcs - Szentlőrinc
- Villány - Mohács
- Budapest - Vácrátót - Vác
- Galgamácsa - Vácrátót
- Aszód - Balassagyarmat - Ipolytarnóc - (Szlovákia)
- Mezőzombor - Sátoraljaújhely - (Szlovákia)
- Hatvan - Somoskőújfalu - (Szlovákia)
- Hatvan - Újszász
- Vámosgyörk - Gyöngyös
- Füzesabony - Eger
- Nyékládháza - Tiszapalkonya-Erőmű
- Miskolc - Bánréve - (Szlovákia)
- Bánréve - Ózd
- Miskolc - Tornanádaska - Hídvégardó - (Szlovákia)
- Debrecen - Nyírábrány - (Románia)
- Debrecen - Füzesabony
- Apafa - Mátészalka
- Nyíregyháza - Nyírbátor
- Mátészalka - Tiborszállás - Ágerdőmajor - (Románia)
- Tiszatenyő - Szentes - Hódmezővásárhely - Makó
- Szeged - Békéscsaba - Kötegyán - (Románia)
- Budapest - Lajosmizse - Kecskemét
- Bátaszék-Baja-Kiskunhalas
- Kiskunhalas - Kiskunfélegyháza
- Budapesti körvasutak
Az országos vasúti törzshálózat tervezett elemei:
A transzeurópai vasúti áruszállítási hálózat részeként működő országos törzshálózati vasútvonalakhoz kapcsolódóan:
- A Budapestet délről kerülő vasútvonal: Komárom, Kisbér, Mór, Bodajk, Székesfehérvár, Pusztaszabolcs, Ercsi, Szigetújfalu, Áporka, Kiskunlacháza, Bugyi, Dabas, Újhartyán, Pusztavacs, Cegléd településeket érintve, a Dunán és a ráckevei Duna-ágon új Duna-híddal,
- Hajmáskér - Balatonfűzfő kapcsolat.
Egyéb országos törzshálózati vasútvonalakhoz kapcsolódóan:
- Záhony - (Szlovákia) kapcsolat,
- Bácsalmás - Csikéria - (Szerbia)- Röszke és Szeged - Nagylak - (Románia) összeköttetés,
- Szegednél deltavágány,
- Szeged - (Szerbia) - (Románia) kapcsolat helyreállítása,
- Zalaszentivánnál 2 deltavágány.
1/5. számú melléklet
A repülőterek besorolása
Országos jelentőségű polgári repülőterek:
- Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
- Debrecen
- Sármellék
Kereskedelmi (nemzetközi) repülőtérré fejleszthető repülőterek:
- Baracs - Kisapostag (Dunaújváros)
- Békéscsaba
- Budaörs
- Fertőszentmiklós
- Kalocsa
- Kunmadaras
- Mezőkövesd - Mezőkeresztes
- Nyíregyháza
- Ocsény
- Pécs - Pogány
- Pér (Győr)
- Siófok - Kiliti
- Szeged
- Székesfehérvár [Alba Airport]
- Vát-Porpác (Szombathely)
- Taszár
- Veszprém - Szentkirályszabadja
Közös felhasználású katonai és polgári repülőtér:
- Szolnok
Állami repülések céljára szolgáló repülőterek:
- Kecskemét
- Pápa
1/6. számú melléklet
Országos kerékpárút törzshálózat elemei
1. Felső-Dunamente kerékpárút (6-os jelű Euro Velo ®):
- 1.A: (Szlovákia és Ausztria)- Rajka - Bezenye -Mosonmagyaróvár - Halászi - Darnózseli - Hédervár -Ásványráró - Dunaszeg - Győrladamér - Győrzámoly -Győrújfalu - Győr - Vének - Gönyű - Komárom - Almásfüzitő - Dunaalmás - Neszmély - Süttő - Lábatlan - Nyergesújfalu - Tát - Esztergom - Pilismarót - Dömös - Visegrád - Dunabogdány - Tahitótfalu - Leányfalu - Szentendre - Budapest
- 1.B: Komárom - (Szlovákia)
- 1.C: Pilismarót - Szob - Nagymaros - Verőce -Vác - Göd - Dunakeszi - Budapest
2. Északkeleti határmente kerékpárút:
- 2.A: (Szlovákia)- Szob - Kemence - Balassagyarmat - Szécsény - Salgótarján - Cered - Ózd - Bánréve - Aggtelek - Jósvafő - Szalonna - Hidasnémeti - Gönc -(A 4. sz. Tiszamente kerékpárút Gönc és Sátoraljaújhely közötti szakasza)- Sátoraljaújhely - Pácin - Záhony - Zsurk - Lónya - Vásárosnamény - Tarpa - Szatmár-cseke - Tiszacsécse - Tiszabecs - (Ukrajna)
- 2.B: Szécsény-(Szlovákia)
- 2.C: Bánréve - (Szlovákia)
- 2.D: Záhony - (Ukrajna)
3. Kelet-magyarországi kerékpárút:
- 3 .A: Budapest - Fót - Mogyoród - Szada - Gödöllő - Zagyvaszántó - Gyöngyöspata - Gyöngyös - Markaz -Kisnána - Egerszalók - Eger - Mezőkövesd - Poroszló - Tiszafüred - Hortobágy - Nádudvar - Hajdúszoboszló - Debrecen - Nyírábrány - Nyírbátor - Csengersima - Tiszabecs
- 3.B: Nyírábrány - (Románia)
- 3.C: Csengersima-(Románia)
4. Tiszamente kerékpárút (11-es jelű Euro Velo®):
- 4.A: (Szlovákia)- Tornyosnémeti - Hidasnémeti -Gönc - Telkibánya - Bózsva - Pálháza - Füzérradvány -Mikóháza - Sátoraljaújhely - Sárospatak - Bodrogolaszi -Vámosújfalu - Olaszliszka - Szegilong - Szegi - Bodrogkisfalud - Bodrogkeresztúr - Tarcal - Tokaj - Tiszaladány - Tiszatardos - Tiszalök - Tiszadada - Tiszadob - Tiszaújváros - Tiszapalkonya - Tiszatarján - Tiszakeszi -Ároktő - Tiszadorogma - Tiszabábolna - Poroszló - Sarud - Kisköre - Tiszasüly - Kőtelek - Nagykörű - Szolnok - Tószeg - Tiszavárkony - Tiszajenő - Tiszakécske -Lakitelek - Tiszaalpár - Csongrád - Baks - Opusztaszer - Sándorfalva - Szeged - Röszke - (Szerbia)
- 4.B: (Szlovákia)- Hollóháza - Füzérkomlós - Bózsva
- 4.C: Sátoraljaújhely - (Szlovákia)
- 4.D: Tiszaújváros - Tiszacsege - Tiszafüred - Abádszalók - Kisköre
5. Dél-alföldi határmente kerékpárút:
- 5. A: Debrecen - Létavértes - Biharkeresztes - Sarkad - Gyula - Lőkösháza - Battonya - Mezőhegyes - Tótkomlós - Orosháza - Hódmezővásárhely - Szeged Mórahalom - Tompa - Bácsalmás - Nagybaracska - Mohács
- 5. B: Biharkeresztes - Ártánd - (Románia)
- 5. C: Nagybaracska - Dávod - (Szerbia)
6. Alsó-Dunamente kerékpárút (6-os jelű Euro Velo ®]:
- 6. A: Budapest - Dunaharaszti - Taksony - Dunavarsány - Majosháza - Ráckeve - Dömsöd - Dunavecse -Dunaegyháza - Solt - Dunapataj - Ordas - Dunaszentbenedek - Úszód - Foktő - Fajsz - Baja - Szeremle - Dunafalva - Mohács - Kölked - (Horvátország)
- 6. B: Budapest - Érd - Százhalombatta - Tököl - Szigethalom - Dunavarsány
- 6. C: Mohács - Hercegszántó - (Szerbia)
7. Délnyugat-magyarországi kerékpárút:
- 7. A: Budapest - Biatorbágy - Etyek - Nadap - Sukoró - Pákozd - Székesfehérvár - Balatonfőkajár - Siófok - Szántód - Balatonföldvár - Balatonlelle - Balatonboglár - Fonyód - Keszthely - Sármellék - Zalakaros - Nagykanizsa - Kaszó - Nagyatád - Berzence - (Horvátország)
- 7. B: Nadap - Velence - Gárdony - Pákozd
- 7. C: Balatonfőkajár - Balatonfűzfő - Balatonalmádi
- 7. D: Keszthely közigazgatási területén a 7.A és 8.A kerékpárutak összekötése
8. Északnyugat-dunántúli kerékpárút:
- 8. A: Győr - Pannonhalma - Csesznek - Zirc - Veszprém - Balatonalmádi - Balatonfüred - Badacsonytomaj - Szigliget - Keszthely - Hévíz - Zalabér - Zalaegerszeg - Zalalövő - Őriszentpéter
- 8. B: Balatonfüred-Tihany
9. Dunántúli határmenti kerékpárút:
- 9. A: Kölked - Sátorhely - Majs - Lippó - Kislippó -Magyarbóly - Villány - Villánykövesd - Palkonya - Újpetre - Vokány - Nagytótfalu - Kisharsány - Siklós - Matty - Kisszentmárton - Vejti - Piskó - Zaláta - Drá-vasztára - Felsőszentmárton - Szentborbás - Tótújfalu - Potony - Drávagárdony - Drávatamási - Barcs - Péterhida
- Babócsa - Bolhó - Heresznye - Vízvár - Somogyudvar-hely - Berzence - Gyékényes - Zákány - Őrtilos - Mura-keresztúr - Molnári - Letenye - Bázakerettye - Tormafölde - Szécsisziget - Lenti - Rédics - Resznek - Nemesnép - Szentgyörgyvölgy - Velemér - Magyarszombatfa - Bajánsenye - Őriszentpéter - Szalafő - Apátistvánfalva -Magyarlak - Rábagyarmat - Rátót - Csákánydoroszló - Pinkamindszent - Szentpéterfa - Pornóapáti - Felsőcsatár - Narda - Bucsu - Bozsok - Velem - Kőszeg - Horvát-zsidány - Csepreg - Szakony - Zsira - Sopronhorpács - Egyházasfalu - Lövő - Röjtökmuzsaj - Nagylózs - Fertőhomok - Fertőd - Sarród - Jánossomorja - Várbalog - Hegyeshalom - Bezenye
- 9.B: Siklós - Harkány - Márfa - Diósviszló - Rádfalva - Kórós - Sámod - Kisszentmárton
- 9.C: Murakeresztúr - (Horvátország)
- 9.D: Szentgyörgyvölgy - Magyarföld - Bajánsenye
- 9.E: Szalafő - (Szlovénia)
- 9.F: Szentgotthárd - (Ausztria)
- 9.G: Szentpéterfa - Ják
- 9.H: Ólmod - (Ausztria)
- 9.I: Fertőhomok - Fertőrákos - (Ausztria)
- 9.J: Sarród - (Ausztria)
21. Palócok földje kerékpárút:
- Szécsény - Hollókő - Pásztó - Jobbágyi - Zagyvaszántó
22. Bükki kerékpárút:
- Ózd - Dédestapolcsány - Szilvásvárad - Bélapátfalva - Eger
23. Nyugat-zempléni kerékpárút:
- Gönc - Boldogkőváralja - Szerencs - Miskolc - Felsőtárkány - Eger
31. Zagyvamenti kerékpárút:
- Zagyvaszántó - Hatvan - Jászberény - Szolnok
32. Jászok, kiskunok földje kerékpárút:
- Jászberény - Cegléd - Nagykőrös - Kecskemét - Bugacpusztaháza
41. Hajdúvárosok-Szabolcs kerékpárút:
- Szerencs - Tokaj - Gávavencsellő - Nagyhalász - Nyíregyháza - Hajdúnánás - Hajdúdorog - Hajdúböszörmény - Debrecen
42. Alföldi kerékpárút:
- Tiszafüred - Karcag - Füzesgyarmat - Szeghalom - Vésztő - Doboz - Sarkad
43. Körösvölgyi kerékpárút:
- (Románia)- Gyula - Békéscsaba - Békés - Mezőberény - Gyomaendrőd - Szarvas - Öcsöd - Csongrád - Kiskunfélegyháza - Bugacpusztaháza
51. Csongrádi kerékpárút:
- (Románia)- Nagylak - Makó - Szeged - Kiskunmajsa - Jászszentlászló - Bugac
61. Közép-magyarországi kerékpárút:
- Bugacpusztaháza - Soltvadkert - Kiskőrös - Dunapataj - (6. Alsó-Dunamente kerékpárút Dunapataj és Solt közötti szakasza)- Solt - Dunaföldvár - Simontornya - Tolnanémedi - Tamási
62. Sió völgyi kerékpárút:
- Fajsz - Szekszárd - Sióagárd - Kölesd - Sárszentlőrinc - Simontornya - (61. Közép-magyarországi kerékpárút Simontornya és Tolnanémedi közötti szakasza) - Tolnanémedi - Siófok
71. Vértesi kerékpárút:
- Székesfehérvár - Gánt - Várgesztes - Vértessomló - Környe - Tata - Komárom
72. Külső-somogyi kerékpárút:
- Szántód - Kőröshegy - Tamási - Hőgyész - Bonyhád - Mecseknádasd - Pécsvárad - Pécs - Újpetre
73. Belső-somogyi kerékpárút:
- Fonyód - Buzsák - Somogyvár - Kaposvár - Szenna - Almamellék - Abaliget - Orfü - Pécs
74. Kaposmente kerékpárút:
- Nagyatád - Segesd - Nagybajom - Kaposmérő - Kaposvár - Taszár - Dombóvár - Kurd - Hőgyész
81. Balaton-Rába kerékpárút:
- Veszprém - Nagyvázsony - Kapolcs - Tapolca - Sümeg - Somlóvásárhely - Pápa - Árpás - Győr
82. Termál kerékpárút:
- 82.A: Zalabér - Kám - Rum - Sárvár - Szeleste – Bük - Csepreg
- 82.B: Rum - Szombathely - Bucsu
83. Rába - Bakonyalja kerékpárút:
- Sárvár - Celldömölk - Mersevát - Pápa
1/7. számú melléklet
Nemzetközi és országos jelentőségű vízi utak, közforgalmú kikötők
A vízi út neve | A szakasz (fkm-fkm) | A vízi út osztálya |
| Duna (nemzetközi vízi út) | 1812-1641 | VI/B |
| Duna (nemzetközi vízi út) | 1641-1433 | VI/C |
| Mosoni-Duna (az EU tagállamainak lobogója alatt közlekedő hajók engedélymentesen használhatják) | 14-2 | III |
| Mosoni-Duna (az EU tagállamainak lobogója alatt közlekedő hajók engedélymentesen használhatják) | 2-0 | VI/B |
| Szentendrei-Duna (az EU tagállamainak lobogója alatt közlekedő hajók engedélymentesen használhatják) | 32-0 | IV |
A vízi út neve | A szakasz (fkm-fkm) | A vízi út osztálya |
| Ráckevei-Duna (az EU | 58-0 | III |
| tagállamainak lobogója | | |
| alatt közlekedő hajók | | |
| engedélymentesen hasz- | | |
| nálhatják) | | |
| Sió-csatorna | 121-23 | IV/idősza-kosan |
| | | (Kizárólag az olyan balatoni vízereszté-sek időszakában hajózható, amelyet a Hajósoknak Szóló Hirdetményben közzé tesznek.) |
| Sió-csatorna | 23-0 | IV |
| Dráva | 198-70 | II |
| Tisza | 685-612 | I |
| Tisza | 612-544 | III |
| Tisza | 544-403 | III |
| Tisza | 403-254 | II |
| Tisza | 254-160 | IV |
| Bodrog | 51-0 | III |
| Sebes-Körös | 10-0 | II |
| Kettős-Körös | 23-0 | II |
| Hármas-Körös | 91-0 | II |
| Balaton | | IV |
| Fertő tó | | II |
| Velencei-tó | | II |
| Keleti-főcsatorna | 45-0 | II |
| Hortobágy - Berettyó- | 7-0 | II |
| főcsatorna | | |
Közforgalmú nemzetközi és országos jelentőségű kikötők:
Dunán:
- Győr - Gönyű
- Budapest - [Csepel]
- Dunaújváros
- Szekszárd
- Baja
- Mohács
Tiszán:
- Tiszaújváros
- Szolnok
- Szeged
Határkikötők:
Dunán:
- Komárom
- Esztergom
- Budapesti Nemzetközi Hajóállomás
- Mohács (schengeni) Tiszán:
- Záhony (schengeni)
- Tiszabecs (schengeni)
- Szeged (schengeni) Dráván:
- Drávaszabolcs (schengeni)
1/8. számú melléklet
Atomerőmű és egyéb erőművek
Érintett település:
- Ajka
- Almásfüzitő térsége
- Baktalórántháza térsége
- Budapest
- Debrecen
- Dunaújváros
- Gönyű
- Kazincbarcika
- Litér
- Lőrinci
- Mohács térsége
- Oroszlány
- Paks
- Pécs
- Sajószöged
- Százhalombatta térsége
- Tatabánya
- Tiszaújváros
- Vásárosnamény térsége
- Visonta
1/9. számú melléklet
A villamosenergia-átviteli hálózat távvezeték elemei
a) 750 kV-os átviteli hálózat távvezeték elemei:
- Albertirsa - országhatár - (Ukrajna)
- Baktalórántháza térségében tervezett erőmű - Albertirsa-országhatár - (Ukrajna távvezeték felhasítási pontja)
- Debrecen - Albertirsa-országhatár - (Ukrajna távvezeték felhasítási pontja)
b) 400 kV-os átviteli hálózat távvezeték elemei:
- Albertirsa - Göd
- Albertirsa - Martonvásár
- Albertirsa - Szolnok - Békéscsaba
- Almásfüzitő - Oroszlány
- Baktalórántháza térségében tervezett erőmű - Debrecen
- Baktalórántháza térségében tervezett erőmű - Sajószöged-országhatár - (Ukrajna távvezeték felhasítási pontja)
- Békéscsaba - országhatár - (Románia)
- Bicske - Győr-Martonvásár távvezeték felhasítási pontja
- Bicske - Pomáz - Göd
- Debrecen - Békéscsaba
- Debrecen - Szolnok
- Debrecen - országhatár - (Románia)
- Detk - Sajószöged-Göd távvezeték felhasítási pontja
- Dunaújváros - Martonvásár - Paks távvezeték felhasítási pontja
- Felsőzsolca - Sajóivánka
- Göd - országhatár - (Szlovákia)
- Göd - Sajószöged
- Gödöllő – Albertirsa - Göd távvezeték felhasítási pontja
- Gönyű - Győr
- Győr - Litér
- Győr - országhatár - (Ausztria)
- Győr - országhatár - (Ausztria távvezeték felhasítási pontja) - országhatár - (Szlovákia)
- Győr - országhatár - (Szlovákia)
- Győr - Szombathely
- Hévíz - Kaposvár
- Hévíz - Litér
- Hévíz - országhatár - (Horvátország)
- Hévíz - országhatár - (Szlovénia)
- Kaposvár - Paks
- Kecskemét - Szolnok - Szeged távvezeték felhasítási pontja
- Litér - Martonvásár
- Litér - Paks
- Lőrinci - Sajószöged - Göd távvezeték felhasítási pontja
- Martonvásár - Győr
- Martonvásár - Paks
- Mohács - Pécs - országhatár - (Horvátország távvezeték felhasítási pontja)
- Nyíregyháza - Debrecen
- Nyíregyháza - Sajószöged - országhatár - (Ukrajna távvezeték felhasítási pontja)
- Oroszlány - Martonvásár - Győr távvezeték felhasítási pontja
- Paks - Albertirsa
- Paks - Pécs
- Paks - Sándorfalva
- Pécs - Kaposvár
- Pécs - országhatár - (Horvátország)
- Sajóivánka - Kazincbarcika
- Sajóivánka - országhatár - (Szlovákia)
- Sajószöged - Baktalórántháza térsége
- Sajószöged - Debrecen
- Sajószöged - Felsőzsolca
- Sajószöged - országhatár - (Ukrajna)
- Sajószöged - Szolnok
- Sándorfalva - Békéscsaba
- Sándorfalva - országhatár - (Románia)
- Sándorfalva - országhatár - (Szerbia)
- Székesfehérvár – Litér - Martonvásár távvezeték felhasítási pontja
- Szolnok – Albertirsa - Békéscsaba távvezeték felhasítási pontja
- Szolnok - Szeged
- Szombathely - Hévíz
- Tiszaújváros - Sajószöged
c) 220 kV-os átviteli hálózat távvezeték elemei:
- Budapest - Detk
- Detk - Sajószöged
- Detk - Szolnok
- Göd - Budapest
- Győr - Oroszlány
- Győr - országhatár - (Ausztria)
- Ócsa - Budapest
- Oroszlány - Százhalombatta
- Sajószöged - Debrecen
- Sajószöged - országhatár - (Ukrajna)
- Sajószöged - Szolnok
- Sajószöged - Tiszaújváros
- Százhalombatta - Budapest
- Százhalombatta - Dunaújváros
- Százhalombatta - Martonvásár
- Százhalombatta - Ócsa
- Szeged - Szolnok
- Visonta - Detk
1/10. számú melléklet
Nemzetközi és hazai szénhidrogén szállítóvezetékek
- Algyő - Nagylak - országhatár - (Románia)
- Algyő - Méhkerék - országhatár - (Románia)
- Algyő - Szeged
- (Ausztria) - országhatár - Győr - Pilisvörösvár - Dunakeszi - Zsámbok
- Battonya - Algyő - Városföld - Százhalombatta
- Gönyű - Győr
- Hódmezővásárhely - Makó - országhatár - (Románia)
- Kápolnásnyék - Komárom - Győr
- Kápolnásnyék - Mezőszentgyörgy - Pécs
- Kápolnásnyék - Vecsés
- Mezőtúr - Szeged - országhatár - (Szerbia)
- Ópusztaszer - Algyő
- (Románia) - országhatár - Nagylak - Hódmezővásárhely - Kecskemét - Adony - Székesfehérvár - Mór - Tét - Rajka - országhatár - (Ausztria)
- Szank - Szeged - Kardoskút - Méhkerék
- Százhalombatta - Budapest
- Százhalombatta - Hetes - Berzence - országhatár - (Horvátország)
- Százhalombatta - Kápolnásnyék
- Százhalombatta - Rajka - országhatár - (Szlovákia)
- (Szlovákia) - országhatár - Vecsés - Százhalombatta
- Tiszaújváros - Hajdúszoboszló
- Tiszaújváros - Kazincbarcika
- Tiszaújváros - Százhalombatta
- Tiszújváros - Ebes
- (Ukrajna) - országhatár - Beregdaróc - Baktalórántháza térsége
- (Ukrajna) - országhatár - Vásárosnamény - Tiszaújváros - Füzesabony - Szolnok - Százhalombatta
- (Ukrajna) - országhatár - Fényeslitke - Tiszaújváros - Százhalombatta
- (Ukrajna) - országhatár - Vásárosnamény - Hajdúszoboszló - Mezőtúr - Városföld
- (Ukrajna) - országhatár - Vásárosnamény - Tiszaújváros - Zsámbok - Vecsés - Százhalombatta
- Városföld - Százhalombatta - Pilisvörösvár - Győr
- Városföld - Adony - Százhalombatta
- Városföld - Baja - Pécs
- Városföld - Baja - Pécs - országhatár - (Horvátország)
- Városföld - Ópusztaszer - Szeged - országhatár -(Szerbia)
1/11. számú melléklet
Országos jelentőségű meglévő szükségtározók, megvalósuló árvízi tározók és új vízi építmények
1. Jászsági-főcsatorna meghosszabbítása (Kisköre, Jászapáti, Jászdózsa, Alattyán)
2. Meglévő szükségtározók
Megnevezés | Vízfolyás | Település |
| Borsóhalmi | Zagyva, Tarna | Jászjákóhalma, Jászberény |
| Ér menti | Ér-Berettyó | Pocsaj, Kismarja |
| Halaspusztai | Berettyó-Sebes-Körös | Szeghalom |
| Kisdelta | Fehér-Körös | Gyula |
| Kutasi | Berettyó | Szeghalom, Csökmő, Darvas, Zsáka |
| Lajta menti | Lajta | Hegyeshalom, Mosonmagyaróvár, Levél, Rajka, Beze- nye |
| Ludasi | Bene-patak | Ludas, Detk |
| Mályvádi | Fekete- és Fehér-Körös | Gyula |
| Mérgesi | Sebes-Körös | Köröstarcsa, Körös -ladány |
Nagyfüged-Tarnazsadá- nyi | Bene, Tarna, Tarnóca | Nagyfüged, Tarna-zsadány, Tarnaméra |
| Rába menti | Rába | Ostffyasszonyfa, Csönge, Kenyeri, Pápoc, Kemenes-szentpéter, Várkesző |
| Viszneki | Tarna, Gyöngyös patak | Visznek, Erk |
| Zagyva jobb parti | Zagyva | Jászberény, Jásztelek, Jánoshida |
3. A Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése I. ütemében megvalósuló árvízi tározók
Megnevezés | Vízfolyás | Település |
| Szamos-Kraszna közi | Tisza | Szamosszeg, Szamoskér, Kocsord, Tunyogmatolcs, Ópályi, Nagydobos, Győrtelek, Mátészalka |
Megnevezés | Vízfolyás | Település |
| Cigánd-Tiszakarádi | Tisza | Cigánd, Pácin, Nagy- rozvágy, Ricse |
Hanyi-Tisza- sülyi | Tisza | Jászkisér, Pély, Tiszasüly |
| Nagykunsági | Tisza | Tiszabura, Tisza-gyenda, Tiszaroff, Kunhegyes, Abád-szalók |
| Tiszaroffi | Tisza | Tiszaroff, Tiszabő, Tiszagyenda |
| Nagykörűi | Tisza | Nagykörű, Csataszög, Kőtelek, Hunyadfalva |
| Jánd-Gulácsi | Tisza | Tarpa, Tivadar, Gulács, Jánd, Vásárosnamény, Tákos, Csaroda, Hetefejércse, Márokpapi |
4. 10 millió m3-t meghaladó térfogattal tervezhető táro-zási lehetőségek
| Tápláló vízfolyás | Tározó neve | Település |
| Ceredi Tarna | Terpesi víztá- | Pétervására, Terpes, |
| | rozó | Szajla, Bükkszék |
| Takta- | Inérháti | Tiszalúc, Nagycsécs, |
| csatorna | | Kesznyéten, Sajó-örös, Tiszaújváros |
| Túr | Túr jobb parti | Garbolc, Kishódos, Nagyhódos |
| Hortobágy- | Ágotai | Nádudvar, Karcag |
| főcsatorna | | |
| Gaja patak | Fehérvárcsur- | Fehérvárcsurgó, |
| | gói-víztározó | Kincsesbánya |
1/12. számú melléklet
Térségi övezetek és azok kapcsolata
Országos Területrendezési Terv | Kiemelt térségi és megyei területrendezési terv |
| a) Országos ökológiai |
a) Magterület |
| hálózat |
b) Ökológiai folyosó |
| |
c) Pufferterület |
Országos Területrendezési Terv | Kiemelt térségi és megyei területrendezési terv | |
| b) Kiváló termőhelyi adottságú szántóterület | |
| c) Kiváló termőhelyi adottságú erdőterület | |
| |
d) Erdőtelepítésre alkalmas | |
| | terület | |
| d) Országos komplex tájrehabilitációt igénylő terület | |
| |
e) Térségi komplex | |
| | tájrehabilitációt igénylő | |
| | terület | |
| e) Országos jelentőségű tájképvédelmi terület | |
| |
f) Térségi jelentőségű | |
| | tájképvédelmi terület | |
| |
g) Térségi hulladéklerakó | |
| | hely kijelöléséhez | |
| | vizsgálat alá vonható | |
| | terület | |
| f) Kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület |
h) Világörökség és világörökségvárományos terület | |
| |
i) Történeti települési terület | |
| g) Kiemelten érzékeny felszín alatti vízminőségvédelmi terület | |
| h) Felszíni vizek vízminőség-védelmi vízgyűjtő területe | |
| i) Ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület | |
| j) Együtt tervezhető térségek | |
| |
j) Rendszeresen belvízjárta | |
| | terület | |
| |
k) Nagyvízi meder | |
| |
l) Földtani veszélyforrás | |
| | területe | |
| |
m) Vízeróziónak kitett | |
| | terület | |
| |
n) Széleróziónak kitett | |
| | terület | |
| k) Kiemelt fontosságú meglévő honvédelmi terület | |
|
| |
o) Honvédelmi terület | |
2. számú melléklet
3/1. számú melléklet
3/2. számú melléklet
3/3. számú melléklet
3/4. számú melléklet
3/5. számú melléklet
3/6. számú melléklet
3/7. számú melléklet
3/8. számú melléklet
3/9. számú melléklet
3/10. számú melléklet
3/11. számú melléklet